Újabb emberi testrészeket találtak az indonéz repülőgép-katasztrófa helyszínén

Vágólapra másolva!
Újabb emberi testrészeket találtak az indonéz mentők kedden az előző nap történt repülőgép-katasztrófa helyszínén, miközben a helyi média úgy értesült, hogy egy fedélzeti műszer rosszul működött a gépen lezuhanása előtt.
Vágólapra másolva!

Mintegy 300 ember - köztük több tucatnyi búvár - kutat a gép és a rajta utazók maradványai után.

Eddig már 10 zsáknyi emberi testrészt találtak,

ezeket elszállították Jakartába orvosszakértői vizsgálatra és azonosításra. Ezenkívül a búvárok összeszedtek 14 zsáknyi tárgyat és törmeléket. A tárgyak között sok személyes van, például cipők, pénztárcák.

A gép törzsét még nem találták meg,

kedden kutatórobotok is segítenek, és a gép két feketedobozát is keresik még.

A Boeing 737-800 típusú gépen 178 felnőtt utas, egy gyerek és két csecsemő utazott, valamint a nyolctagú személyzet. Az utasok között volt az indonéz pénzügyminisztérium húsz alkalmazottja, valamint Andrea Manfredi egykori olasz pályakerékpáros.