Elsüllyedt a világ egyik legnagyobb dokkhajója Oroszországban

Admiral Kuznyecov hadihajó
Az Admiral Kuznyecov Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója.
Vágólapra másolva!
Elsüllyedt Murmanszkban a világ egyik legnagyobb, PD-50-es típusú úszódokkja, amelyben éppen az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó nehézcirkálót javították.
Vágólapra másolva!

A balesetben négy ember megsérült, egynek pedig nyoma veszett.

Az incidens kedd virradóra történt, amikor a megjavított hadihajó távozott a dokkból. A RIA Novosztyi hírügynökség szerint áramkimaradás miatt a PD-50-es ciszternái megteltek vízzel, és rövid idő alatt elsüllyedt. A szerencsétlenség okát hivatalosan még nem közölték.
Mint arról az Interfax hírügynökség beszámolt, a baleset idején mintegy 60 munkás tartózkodott az úszódokkon.

Öten közülük a vízbe estek, de csak négyüket sikerült kimenteni. A baleset idején ledőlt két toronydaru is.

A TASZSZ értesülése szerint az egyik megrongálta a repülőgép-hordozó felszállópályáját. A baleset miatt eljárás indult a munkavédelmi előírások megsértése címén. A Svédországban 1980-ban a szovjet haditengerészet megrendelésére gyártott PD-50-est tengeralattjárók és a nagyobb hadihajók javítására használták. Az Interfaxnak egy névtelenül nyilatkozó informátor elmondta, hogy Oroszországnak van még egy, hasonló munkálatok elvégzésére alkalmas úszódokkja, a PD-190-es, amely jelenleg Novorosszijszkban található.

Az Admiral Kuznyecov Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója. Forrás: wikipédia

Az Admiral Kuznyecov egyébként Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója. A nehézcirkálót 1985-ben bocsátottak vízre, és 1990-ben állították hadrendbe.

A hadihajó 305 méter hosszú, repülőfedélzetének szélessége 72 méter, teljes vízkiszorítása 59 ezer tonna.

A járművet Granyit típusú manőverező robotrepülőgépekkel fegyverezték fel, amelyeket 12, a hajó orr-részében, a fedélzet alatt található indítóállásról lőnek ki.

A hajó 30 MiG-29K/KUB és Szu-33-as típusú harci repülőgépet, továbbá Ka-52K típusú csapásmérő, valamint Ka-27 és Ka-29 tengeralattjáró-helikopterek szállítására alkalmas.

A nyugati szaksajtó által elavult repülőgép-hordozónak tartott Admiral Kuznyecov rész vett a szíriai hadműveletben. A nehézcirkáló tavaly elkezdett és a tervek szerint 2020-ig tartó felújítása 40 milliárd rubelbe kerül (egy rubel mintegy 4,35 forintot ér). A hajó összes elektromechanikus berendezését átszerelik, beleértve a hajtóművet is. Korszerűsítik az Admiral Kuznyecov légierőt kiszolgáló rendszerét is.