Izrael a Gázai övezetet bombázta, miután onnan rakétákkal lőtték területét

Vágólapra másolva!
Izrael szombatra virradóra légicsapást hajtott végre palesztin szélsőségesek ellen a Gázai övezetben, ahonnan korábban rakétákkal lőtték a zsidó állam területét.
Vágólapra másolva!

"Repülőgépeink és helikoptereink elkezdték a terroristák létesítményeinek támadását a Gázai övezetben" - jelentette be az izraeli hadsereg Twitter-oldalán. Úgy tudni,

Rafah térségében lévő célpontokat bombáztak.

Az izraeli hadsereg szerint pénteken 16 rakétát indítottak a radikális iszlamista Hamász uralta palesztin övezetből. Az izraeli Vaskupola rakétavédelmi rendszernek értesülések szerint

nyolcat ezek közül sikerült lelőnie.

A rakétatámadás esetleges áldozatairól és károkról egyelőre nem tudni.

A palesztin fegyveres szervezetek, köztük a Hamász is a rakétatámadást követően kiadott közös nyilatkozatban jelentették be a háborúra való általános készültséget.

Pénteken négy palesztin halt meg és 180-an megsebesültek az izraeli katonaság lövéseitől a Gázai övezet határán a tüntetéseken.

A gázai palesztinok az övezet izraeli blokádja ellen tüntetnek péntekenként, és azért, hogy kapják vissza Izraeltől azokat a területeket, ahonnan el kellett menekülniük az 1948-ban megalakult új államból.

Az izraeli média pénteken azt jelentette, hogy egyezségre jutott Izrael és a Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezet arról, hogy utóbbi

megfékezi az erőszakot a határ mentén hónapok óta zajló tüntetéseken, cserébe az övezet gazdasági könnyítéseket kap.

A pénteki tüntetés a megállapodás ellenére erőszakossá vált, a rakétatámadás, illetve az izraeli válaszcsapás pedig tovább fokozza a feszültségeket a konfliktus szereplői között.