Bandaháborúban meghalt egy 16 éves fiú Párizsban

Vágólapra másolva!
Az Europe1 rádióadó információi szerint kedd éjszaka Párizs 20. kerületében (itt található a világhíres Père- Lachaise temető is) ismét bandaháború tombolt: a Mortier sugárúton csaptak össze a 20. és 21. kerület bandái. Egy 16 éves fiút combon szúrtak, a kórházban meghalt.
Vágólapra másolva!

A Bűnözés Elleni Brigád (BAC) három személyt állított elő és helyezett előzetes letartóztatásba, az egyiknél egy kést és egy véres pólót is találtak is, ezen kívül a helyszínen

könnygáz-bombákat, szúróeszközöket, baseball ütőket, vasrudakat, 12 milliméteres fegyverből való töltényhüvelyeket, baltát és fúrókat is találtak a nyomozók.

Az AFP hírügynökség szerint Sarcelles-ben (Párizs migránsgettójától, Sein-Saint-Denis-től északra található város) is halálos kimenetelű bandaháború volt kedden. Az összecsapásra este fél 8 körül került sor a párizsi HÉV (RER) helyi állomásánál, ahol botokkal verekedtek össze a fiatalok.

A világ egyik legelismertebb konzervatív napilapja, a Le Figaro szerint a bandaháborúk egyre gyakoribbak Párizs külvárosaiban, 2016-tól csak a belső párizsi kerületekben 260 összecsapást rögzítettek. Az Origo már többször is írt arról, hogy Párizs többségében migránsok lakta negyedében, Sein–Saint-Denis-ben elszabadult a pokol, de már olyan negyedek is érintettek, mint a híres Sacré-Coeur katedrális környéke.