Átalakította a kormányt az iráni elnök átalakította a kormányt

Vágólapra másolva!
Haszan Róháni iráni elnök új minisztereket nevezett ki a gazdasági és pénzügyi, illetve az iparügyi, a munkaügyi és a közlekedési tárca élére, döntésére szombaton a parlament is rábólintott.
Vágólapra másolva!

A gazdasági és pénzügyi minisztériumot Farhad Dedzspaszand fogja vezetni - derült ki a teheráni parlament ülésének élő televíziós közvetítéséből.

A 265 képviselő közül 200 szavazott Dedzspaszandra.

Az iráni törvényhozásban összesen 290 képviselő foglal helyet.

A munkaügyi tárca élére Mohammad Sarjatmadari került 196 szavazattal, Reza Rahmani pedig 203 vokssal az iparügyi minisztériumot vezetheti. A közlekedési tárcát Mohammad Eszlami szerezte meg 151 szavazattal.

Gondjaik vannak

Róháni arra buzdította az új minisztereket, hogy

amely május óta fokozatosan újra hatályba léptette az iszlám köztársaságra korábban kiszabott szankciókat.

Donald Trump amerikai elnök május elején felmondta a 2015-ös többhatalmi atomalkut Iránnal. Washington a következő hónapban az iszlám köztársaság egyik fő bevételi forrását jelentő olaj- és gáziparra vonatkozó büntető intézkedéseket akarja visszaállítani.

Az iráni gazdaság helyzete már így is ingatag, ami miatt országszerte többször került sor tüntetésekre

az elmúlt hónapokban.

– Gondjaink vannak, amit egymás segítségével kell megoldanunk – hangsúlyozta Róháni a képviselők előtt.

Irán és az Egyesült Államok gazdasági háborút folytat - húzta alá.

– Térdre kell kényszerítenünk Amerikát – szólított fel.