Haza kell menniük az Európába érkező migránsoknak

BABIS, Andrej
Andrej Babis, cseh miniszterelnök, az ANO (Igen) párt elnöke.
Vágólapra másolva!
Andrej Babiš szerint fel kell lépni az emberkereskedők ellen, és erősíteni kell az Európai Unió határvédelmét – írja a The Guardian.
Vágólapra másolva!

Ne az emberkereskedők döntsék el, ki érkezik Európába – hangsúlyozta a cseh miniszterelnök. Andrej Babiš azt javasolta, hogy több ezer rendőrtiszt álljon készenlétben a Földközi-tengeren, készen arra, hogy őrizzék a kontinens határait.

– mondta Babiš.

Az EU-ban 618.780 EU-n kívüli állampolgárt találtak illegálisan az Eurostat szerint.

Andrej Babiš cseh miniszterelnök, az ANO (Igen) párt elnöke Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Babiš támogatja az Európa jövőjével kapcsolatos vitákban a magyar és lengyel álláspontot. Elutasította a Frontex határvédelmi megerősítésének tervét, inkább azt a törekvést szorgalmazná, hogy

meggyőzzék a potenciális migránsokat arról, hogy maradjanak Afrikában.

A Theresa May-nél Londonban folytatott tárgyalások előtt Babiš azt mondta, hogy az Európai Bizottságnak a kibővített Frontex költségvetésére vonatkozó terve helyett jobb lenne egy Marshall-segélyt küldeni Afrikárának.

Véleménye szerint a bevándorlókat nem szabadna munkavállalási engedély nélkül Európába engedni.

- fogalmazott. Kiemelte: a Törökországból és Észak-Afrikából érkező menekültek és bevándorlók száma 2015-ben meghaladta a milliós nagyságrendet, de ez a szám drámaian csökkent, minekután az EU és Törökország megállapodást kötöttek, és visszaküldik azokat a migránsokat, akiknek a menedékkérelmét elutasították.