A legnagyobb félelmük, hogy szalafisták nyerik a következő választásokat

Gérard Collomb francia belügyminiszter
Newly appointed French Interior minister Gerard Collomb arrives at the Elysee presidential palace in Paris on May 18, 2017, before the first weekly cabinet meeting of the new government. / AFP PHOTO / STEPHANE DE SAKUTIN
Vágólapra másolva!
Gerard Colomb nemrégiben leköszönt francia belügyminiszter távozása előtt három héttel elmondta: leginkább attól tartanak, hogy a következő önkormányzati választásokon szalafista polgármestereket fognak választani. 
Vágólapra másolva!

Patricia Balme ex-újságíró egy, a Seine-Saint-Denis megye iszlamiciójáról szóló televíziós vitában elmondta, hogy egy magánreggeli alkalmával Gerard Collomb korábbi francia belügyminiszter arról beszélt neki, félő, hogy a következő önkormányzati választások alkalmával szalafista jelölteket fognak polgármesternek választani. Ettől pedig csak egy lépésre van az, amit Michel Houellebecq 2015-ben megjelent "Behódolás" című könyvében már leírt mint lehetséges jövőképet, vagyis hogy 2022-ben már egy muzulmán párt jelöltjét fogják Franciaország elnökének választani - olvashatjuk a Voice of Europe oldalán. Majd az újságíró folytatta:

mármint Seine-Saint-Denis iszlamizációjával, majd idézte a volt belügyminisztert:

Leginkább attól tartunk, hogy a következő önkormányzati választások alkalmával szalafista polgármestereink lesznek.

Gerard Collomb egykori belügyminiszter Forrás: AFP/Stephane De Sakutin

Ezt az információt természetesen a francia média visszatartotta, habár Collomb búcsúbeszédében egy hasonló forgatókönyvre célzott három héttel ezelőtt.

Elmentem minden bajos külvárosba, a helyzet nagyon romlott (...) ma, egymás mellett élünk, és mindig azt mondtam, attól tartok, hogy holnap egymással szembe fogunk élni.

Gerrard Collomb korábban Emmanuel Macront is bírálta, és lemondásában szerepet játszott az elnök viselkedési és vezetési stílusa is.