Donald Tusk is elutasítja a kötelező kvótát

TUSK, Donald
Brüsszel, 2017. március 9. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke érkezik az Európai Néppárt (EPP) vezetőinek ülésére, amelyet az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója előtt tartanak 2017. március 9-én. (MTI/EPA/Julien Warnand)
Vágólapra másolva!
Az uniós tagországok állam- és kormányfői olyan közös európai bevándorláspolitikát építenek, amelynek középpontjában a migrációs származási- és tranzitállamokkal való együttműködés, az embercsempészek elleni küzdelem és a külső határok védelme áll, nem pedig a kötelező menekültkvóták - monda Donald Tusk az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
Vágólapra másolva!

Valódi előrelépés, hogy mostanra az Európai Unió csaknem minden tagországának vezetése megértette, az illegális bevándorlás megállítására kell helyezni a hangsúlyt a szabálytalanul érkezők szétosztása helyett - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Az uniós tagországok állam- és kormányfői olyan közös európai bevándorláspolitikát építenek, amelynek

középpontjában a migrációs származási- és tranzitállamokkal való együttműködés, az embercsempészek elleni küzdelem és a külső határok védelme áll, nem pedig a kötelező menekültkvóták -

monda Tusk az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén. Hozzátette, noha megérti egyes felszólalók csalódottságát az előrelépés hiánya miatt, az EP-képviselők többsége ugyanis a kötelező kvóták mellett foglalt állást, de véleménye szerint más utat kell követni.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint is meg kell állítani az illegális migrációt Forrás: MTI/EPA/Julien Warnand

Tusk beszélt az Egyesült Királyság uniós kiválásának folyamatáról is, és kijelentette, hogy a jelenlegi helyzetben nincsen más út, mint a tárgyalások folytatása.