Halott anyja hajszálaiból varratna magának ruhát egy menyasszony

hajból készült menyasszonyi ruha, menyasszonyi ruha, hajszál
Vágólapra másolva!
A nő olyan tervezőt keres, aki képes lenne belevarrni anyja emlékeit a menyasszonyi ruhájába. Nem aprózza el, akár 6 millió forintot is fizetne a varrónőnek, hogy belecsempéssze a ruhába a 2014 óta gyűjtögetett hajszálakat.
Vágólapra másolva!

A nem mindennapi kérést egy Bristolban élő 61 éves nő fogalmazta meg a Sewport nevű divatcégnek. Levelét a The Independent hozta le.

A nő azt is megosztotta a céggel, hogy akkor kezdte gyűjteni anyja hajszálait, amikor kiderült róla, hogy súlyos beteg. Bár céltalanul kezdett ennek

a "hobbinak", szerinte a menyasszonyi ruhájában teljesedhetne ki a hajszálgyűjtés értelme.

A 61 éves ara rajzot is küldött, pontosan megjelölve a ruha azon részeit, ahová anyja hajszálait szeretné varratni. Egy

földig érő ruhát képzelt el, csipkemintákkal, amelyet a hajból készült díszítés dobna fel.

Fontos kikötése azonban, hogy a menyasszonyi ruhának 2019 augusztusáig el kell készülnie, akkor lesz ugyanis anyja halálának az évfordulója.

A menyasszony nem sajnálja a pénzt a munkára: akár 15 ezer fontot, vagyis nagyjából 6 millió forintot is képes lenne fizetni érte.

Bár a nő kérése rettenetesen bizarrnak hangzik, sikerülhet találnia egy kihívásokat kereső tervezőt. Alix Bizet, aki készített már ruhákat emberi szőrből, a portálnak azt mondta: nagyon sok kutatást és utánajárást igényel, hogy valaki hajszálakból hordható ruhát készítsen. A haj ugyanis közel sem olyan rugalmas, mint bármilyen ruhaanyag, hiszen tele van kreatinnal.