Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ha arról van szó, hogy a világnak (vagyis egy magyar és egy svéd női kosárlabda-csapatnak) azt kell megmutatni, mennyire menő hely Jekatyerinburg, akkor nincs más teendő, mint a város legelegánsabb szállodájába, a Hyattbe tenni a vendégeket. A focivébé alatt itt lakott az összes potentát, az összes játékos, aki egy-egy meccsre elvetődött abba a stadionba, amely azóta a hétköznapokon üresen áll a város közepén. Minden második hétvégén
a Premijer League jelenleg 12. helyezettje, az Ural csapata
játssza itt hazai meccseit – de a telt ház ezeken a találkozókon már nem akar összejönni. A vébé alatt mindenki megcsodálhatta, ez volt az a pálya, ahol a kapu mögötti lelátókat kitolták a stadionból. Ehol ni.
Szeptemberben, amikor ott jártam, szinte minden úgy volt, ahogy június 24-én – az itt megrendezett utolsó meccs után – maradt. A falakról nem szedték le a feliratokat, az útjelző táblák mutatták a helyes irányt a már nem létező sajtóközpont felé. A stadionra, nagy valószínűség szerint, ugyanaz a sors vár, mint megannyi más sorstársára egy-egy olyan városban, ahol olimpiát, vagy más gigaeseményt rendeztek.
Tulajdonképpen kisebbfajta csodának is felfoghatom, hogy 2018-ban az ember szabadon járhat-kelhet ebben a városban, amely a Szovjetunió fennállása alatt, egészen 1992-ig zárt település volt.
Olyan hely, ahová nemhogy külföldi, de más városban élő orosz ember sem léphetett be. Az itt lévő hadiipari központ az egész nyugati világ érdeklődését felkeltette, a szovjetek erre gyakorlatilag bezárták Szverdlovszkot.
Innen sem emberek, sem hírek nem mentek kifelé és nem jöttek befelé.
Egyetlen egy eset kivételével. 1979-ben a világ arról értesült, hogy Szverdlovszkban 68 ember halt meg lépfene fertőzésben. A szovjet tájékoztatási hivatal azt hazudta, hogy a városba került, illegális vágóhídról származó fekete hús okozta a fertőzést. Ugyanakkor az Amerikai Magyar Népszava 1980. április 25-én arról írt, hogy
egy baktériumfegyvereket előállító üzemben történt robbanás okozta a katasztófát.
Az oroszok 1994-ig tagadták ezt, de később kénytelenek voltak elismerni a történteket. Az eset hátteréről mi is írtunk egy 2016-os cikkben.
Idén volt 100 éve, hogy Jekatyerinburgban kivégezték a cári családot, erről a nyáron részletesen írtunk már. Viszont Jekatyerinburgban járva Ganyina Jáma, vagyis az az erdős terület, ahol a kivégzettek hamvait és csontjait szétszórták, majd attól tartva, hogy a terület zarándokhely lesz, kiásták és pár kilométerrel odébb vitték, olyan látnivaló, amely minden történelem iránt fogékony ember számára fontos. Hogy a történelemnek milyen furcsa fintorai akadnak, arra álljon itt a következő példa.
1975. július 30-án az akkori KGB-főnök, Jurij Andropov (1956-ban a magyar forradalom idején nagykövet Budapesten) tette meg javaslatát az Ipatyev-ház lerombolására.
Erre majdnem két évet kellett várni, mert a javaslatot Leonyid Brezsnyev SZKP-főtitkár és a párt központi bizottsága titkos határozatba foglalta. Amikor 1977-ben a szverdlovszki pártfőnök bulldózereket küldött a cári család kivégzésének helyszínére, az Ipatyev házba, még senki sem gondolta volna, hogy 14 évvel később ugyanez az ember, immáron a Szovjetunió (majd Oroszország) első vezetőjeként veszi tudomásul, hogy 1991 áprilisában Ganyina Jamában egy éjszaka alatt valaki vagy valakik fakeresztet állítottak fel azon a helyen, ahol a savval szétmart és felgyújtott emberi maradványokat gödörbe szórták.
1977-ben a szverdlovszki pártfőnököt Borisz Jelcinnek hívták.
(Az sem véltetlen tehát, hogy Jekatyerinburgban ma díszes központ állít emléket Jelcin munkásságának.) Borisz Jelcin 1991-ben nem tehetett mást, mint tudomásul vette a fakereszt felállítását és azt, hogy hamarosan templomok nőnek ki a földből Ganyina Jámában. „Hibáját” javítandó Jelcin maga rendelte el, hogy a lerombolt Ipatyev-ház helyén templom és múzeum emelkedjen. És persze tudta, hogy Ganyina Jáma hamarosan szent zarándokhellyé változik. Az Ipatyev-ház helyén pedig ma Jekatyerinburg legnagyobb temploma áll. Ez itt.
Az ilyen kirándulásokat arrafelé végtelenül egyszerű megszervezni. Csak szólni kell a szálloda recepcióján, hogy oda szeretnénk menni és perceken belül előáll egy fekete autó (ne tessék megijedni, iránytaxi), amely elvisz, megvár és visszahoz. Ketten voltunk, a három órás programért fejenként 5000 forintnak megfelelő rubelt fizettünk és ebben már benne volt a borravaló is. A nem túl bizalomgerjesztő fizimiskájú sofőr az egész úton egyetlen szót sem szólt hozzánk.
Ganyina Jáma tömegközlekedéssel tehát messze van és nehezen megközelíthető hely. Ahogy kiértünk a városból, a betonsivatagot azonnal felváltotta az ég felé nyúló fenyő és nyírfaerdő.
Bár ez itt Szibéria nyugati széle, az ember bepillantást nyerhet abba, milyen lehet a táj pár száz kilométerrel keletebbre.
A kocsi nagy sebességgel suhant velünk az országúton, majd félóra elteltével érkeztünk meg a nevezetes helyre, ahol a kivégzettek földi maradványait gödörbe szórták.
A napsütés, a folyamatosan hulló és a földön sárga szőnyeget alkotó levelek látványa ellenére nyomasztó hely ez. Pedig nem is ez volt az első hely, ahol a szerencsétlen Romanovok maradványai a földbe kerültek.
A bolsevikok először a város melletti egyik szemétgödörbe tették a testeket,
de ez sem volt elég. A katonák egy újabb parancsot teljesítve pár nap múlva visszaérkeztek, kiásták a testeket, savval leöntötték és felgyújtották azokat. A hamvakat olyan titkos helyre vitték, amelyről senki sem tudhatott – itt állok most, a gödör szélén, amelyet már benőtt a fű és amelyben nyáron virágok nyílnak.
Ősszel pedig a levélszőnyeg teríti be a gödröt.
Egészen 1979-ig sikerült mindent teljesen titokban tartani.
Akkor egy geológus, Alekszander Avdonyin és egy újságíró, Gelij Rjabov fedezte fel a csontokat.
A felfedezésről egy mukkot sem mertek szólni, ne feledjük, hogy a legkeményebb, Leonyid Brezsnyev-féle időszakban járunk. Tíz évig teljes hallgatás övezte a felfedezést. Már régen Mihail Gorbacsov volt az SZKP főtitkára, amikor 1989-ben Rjabov előállt a farbával. A Moscow News hetilapnak adott egy interjút, amelyben elmondta, hogy mit találtak, de a helyet csak akkor volt hajlandó elárulni, ha az akkor még szovjet hatóságok garantálják a Romanov-család emberhez méltó eltemetését. Ne feledjük, ez még a peresztrojka és a glasznoszty közepette is olyan témának számított, amelyről az emberek nyilvánosan alig mertek beszélni.
Minden templom belső része a végletekig feldíszített és kincsekkel teli hely. A sarokban ülő gyezsurnaják (felvigyázók) szúrós szemmel nézegetik azokat, akik megpróbálnak fényképeket készíteni. Van, aki győz, van, aki nem – az összes idegen megpróbálja fényképen megörökíteni a templombelsőt.
Az egyik helyen egy kedves idős nő volt a felvigyázó.
Intett, hogy csak nyugodtan fotózzak. Valószínűleg elege lehetett már az állandó fegyelmezésből, vagy csak idegen lényként csöppent a szigorú oroszok közé.
Jekatyerinburgól, de az ország egész területéről folyamatosan érkeznek ide azok, akik egyfajta zarándokútként állítanak emléket Oroszország utolsó cárjának, II. Miklósnak és családjának. Az itt épített múzeum pedig a cári család mindennapjaiba enged betekintést.
Kevesebben tudják, hogy Ganyina Jámába a 19. században érkeztek először emberek, akik abban a reményben nyitottak meg itt bányát, hogy aranyat találnak. Ezt sosem lelték meg, de vasércet tényleg rejtett a föld. Aztán a század végére elhagyatottá vált a hely –
a bolsevikoknak ideális választás volt a félig beomlott bányagödör, ahová a felgyújtott testeket szórták.
Különös helye ez a világnak. Szó nem hallatszik, csak a nyírfák nyikorgása, ahogy a szél a törzseknek támadva mozgatja azokat. Akármerre nézek, csupa szomorú arc, csupa magába forduló ember ül a padokon, vagy imádkozik az egyik templomban.
Amikor 1998. július 17-én Szentpéterváron végső nyugalomra helyezték II. Miklós cárt és családját, a gyászolók között ott volt az a Borisz Jelcin is, aki 1977-ben elindította a bulldózereket az Ipatyev-ház ellen. Jelcin emlékét nem feledik Jekatyerinburgban - ez az emlékmű és a mögötte álló emlékközpont a város hálája Szverdlovszk egykori pártfőnökének.
A fekete Audiban visszafelé nem szóltunk egy szót sem. A történelem egy pici mozaikja elevenedett meg előttünk Ganyina Jámában. A cár kivégzése - amelyre közvetlenül Lenin adott parancsot - megrázta egész Oroszországot. De azt 100 évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy 2018-ban Ganyina Jáma a turisták számra is megnyitott emlékközpont lesz.
Meg azt sem, hogy az 1992-ig zárt város Jekatyerinburgban működik majd a világ ezidőtájt legjobb női kosárlabda klubcsapata, hogy 2018-ban itt labdarúgó vb-mérkőzéseket rendeznek. Hogy a kosárlabda meddig marad ezen a high-tech szinten ebben a városban, azt nem lehet tudni. Azt viszont bizonyosan, hogy Ganyina Jáma mindörökké a bolsevikok szörnyű rémtettére és egy család – benne öt ártatlan gyerek – kivégzésére emlékezteti a világot.
(Jekatyerinburg, 2018. szeptember 21-25.)
