Kést csempészett az iskolába egy diáklány

Vágólapra másolva!
A 18 éves Jacey Fay Romanos egy fémdetektor miatt bukott le az Egyesült Államokbeli Greenville egyik középiskolája előtt, amikor is egy kést találtak a táskájában. A lány állította, hogy senki sem akart bántani, és csak azért vitte magával a kést, hogy így tudjon drogozni. 
Vágólapra másolva!

Elmondása szerint ugyanis valami sima felületre volt szüksége, hogy felszívhassa a kokaint. A rendőröknek azt is elmondta, hogy

mielőtt elindult az iskolába nyolc csík kokaint szívott fel az orrába.

A diáklányt letartóztatták, de nem a drogozás miatt, hanem, mert kést akart becsempészni az iskolába. Ha azonban kiderül, hogy tényleg annyi kábítószert fogyasztott, amennyit mondott, még amiatt is bajba kerülhet- írja a Metro.