Osztrák külügyminiszter: nem maradhat következmények nélkül a Hasogdzsi-ügy

Dzsamál Hasogdzsi, Jamal Khashoggi
Dzsamál Hasogdzsi(Jamal Khashoggi) szaúdi újságíró 2018. október 2-án lépett be hazája isztambuli főkonzulátusára, ahol nagy valószínűséggel brutális módon meggyilkolták.
Vágólapra másolva!
Nem maradhat következmények nélkül az EU és Szaúd-Arábia kapcsolatait illetően egy "olyan súlyos ügy", mint Dzsamál Hasogdzsi halála Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán - mondta Karin Kneissl osztrák külügyminiszter. A brit kormány mérlegeli a szaúdi bejelentést, Hollandia további vizsgálatot sürget.
Vágólapra másolva!

Szaúd-Arábia szombaton ismerte be, hogy az újságíró meghalt isztambuli főkonzulátusán egy dulakodás következtében.

- hangsúlyozta Kneissl.

Az osztrák külügyi tárca vezetője közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években

jelentősen romlott az emberi jogok helyzete Szaúd-Arábiában,

és jelentősen növekedett a politikai foglyok száma. Köztük van számos nő, akiket júniusban vettek őrizetbe, és akiknek egyetlen bűne az volt, hogy konferenciákon vettek részt.

Dzsamál Hasogdzsi Forrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

- közölte a brit külügyi tárca, hozzátéve: „ez egy szörnyű tett volt, amelynek felelőseit el kell számoltatni”.

A szaúdi bejelentésre reagálva Mark Rutte holland miniszterelnök további vizsgálatot sürgetett az üggyel kapcsolatosan.

Ausztrália bejelentette, hogy az újságíró meggyilkolása elleni tiltakozásul nem vész részt egy tervezett befektetési csúcstalálkozón Szaúd-Arábiában.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók szerint brutális módszerekkel meggyilkolták.