Meghalt Wim Kok volt holland miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Nyolcvanéves korában meghalt Wim Kok volt holland miniszterelnök – tájékoztatott szombaton közleményében a Munkáspárt.
Vágólapra másolva!

A politikus halálát szívelégtelenség okozta.

A munkáspárti politikus 1938-ban született, 1989-től 1994-ig pénzügyminiszter, majd

két cikluson át, nyolc évig Hollandia miniszterelnöke volt.

Három középutas kormánykoalíciót irányított abban az időben, amikor Hollandiára erőteljes gazdasági növekedése volt jellemző. Kormányzása idején engedélyezték az aktív eutanáziát, és 2001-ben Hollandia lett a világ első országa, ahol legalizálták az azonos neműek házasságát.

Wim Kok 2002 áprilisában nyújtotta be lemondását,

amikor nyilvánosságra került a srebrenicai mészárlásról szóló holland jelentés,

amely az ENSZ felelőssége mellett a holland kormány is hibáztatta a II. világháború óta a legsúlyosabb vérengzés megtörténtéért.