Áder János első világháborús emlékhelyeket látogatott Szlovéniában

ÁDER János
Tolmin, 2018. október 20. A szlovéniai látogatáson tartózkodó Áder János köztársasági elnök és főhadsegédje, Szegő László dandártábornok (b) Tolminban, az osztrák-magyar katonai temetőben 2018. október 20-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Áder János magyar államfő a szlovéniai Tolminban katonai tiszteletadás mellett koszorút vitt az osztrák-magyar katonai temetőbe.
Vágólapra másolva!

Az 1916-ban létesített temető a Vogel és a Krn hegyek közötti területért folytatott csatában elhunyt katonák nyughelye. A temető közepén található emlékmű az Osztrák-Magyar Császári és Királyi 30. Gyalogos Ezred elesett katonáinak állít emléket. A temetőben

a sírokat egyszerű beton sírkő, fejfa vagy kereszt jelöli.

Áder János köztársasági elnök és főhadsegédje, Szegő László dandártábornok Tolminban, az osztrák-magyar katonai temetőben Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar államfő ezután a javorcai Szentlélek-kápolnához látogatott. A Júliai-Alpokban található Polog-hegy alatt álló templom építése szoros kapcsolatban áll az Isonzó-front véres eseményeivel, ugyanis az épületet az itt szolgáló osztrák-magyar 3. hegyidandár katonái saját

kezükkel és önkéntes hozzájárulások segítségével emelték 1916-ban.

A köztársasági elnök a javorcai Szentlélek-kápolnában Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A kápolnában kinyitható tölgyfatáblák őrzik a hegyidandár 2564 elesett katonája nevét, akik 1915 és 1917 között haltak hősi halált. A táblákon magyar, cseh, szlovák, horvát, román és osztrák nemzetiségű katonák nevei szerepelnek.

Áder János Kobaridban szombaton ismét találkozott Borut Pahor szlovén államfővel és együtt megtekintették az első világháborús múzeumot. A múzeumban az isonzói csaták - főként a caporettói ütközet - történetét is felidézték.