Közlekedési balesetben meghalt a Hasogdzsi-ügy egyik gyanúsítottja

Isztambul, 2018. október 9. Török emberjogi aktivisták tiltakoznak Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró isztambuli eltűnése miatt 2018. október 9-én. Dzsamál Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája isztambuli főkonzulátusát, mert szüksége volt szaúdi dokumentumokra, hogy házasságot köthessen. (MTI/EPA/Erdem Sahin)
Vágólapra másolva!
Közlekedési balesetben halt meg a Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése ügyének egyik gyanúsítottja a szaúdi fővárosban, Rijádban - közölte a Yeni Safak című, kormányközeli török napilap.
Vágólapra másolva!

Az újság úgy tudja, hogy Mesal Szaad al-Bosztáni egyike volt annak a 15 fős szaúdi csoportnak, amely október 2-án érkezett repülőgéppel Isztambulba, és török tisztségviselők szerint

meggyilkolta Dzsamál Hasogdzsit, és még aznap visszarepült Rijádba.

Török emberjogi aktivisták tiltakoznak Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró isztambuli eltűnése miatt Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A Yeni Safak felvetette annak lehetőségét, hogy

A lap ugyanakkor nem rendelkezik további információkkal a szerencsétlenségről.

A szaúdi vezetést élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája isztambuli főkonzulátusát, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze.

Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint nevük elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján

Hasogdzsit a főkonzulátuson brutálisan meggyilkolták.

Szaúd-Arábia ezt egyelőre tagadja, s azt állítja, hogy Hasogdzsi elhagyta az épületet, és utána tűnt el.

Az épületnél őrá váró török menyasszonya szerint viszont Dzsamál Hasogdzsi nem jött ki a főkonzulátusról.