Felborult egy gyerekekkel teli busz Csehországban, rengeteg sérült

Vágólapra másolva!
Felborult egy gyerekekkel teli busz a kelet-csehországi Pardubice közelében, legalább tízen súlyosan, tizenkilencen pedig könnyebben sérültek meg - közölte a CT cseh televízió a mentőszolgálat egyik szóvivőjére hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A közel hatvan utast szállító busz letért az országútról, és oldalára borulva egy réten állt meg.

Az előzetes vizsgálatok szerint a jármű defektet kaphatott, és az idézte elő a szerencsétlenséget.

A CT megjegyezte, hogy hároméves buszról van szó, és a sofőrön elvégzett alkoholteszt eredménye negatív volt.