Ausztrália kész Izrael fővárosaként elismerni Jeruzsálemet

Vágólapra másolva!
 Ausztrália "nyitott" arra, hogy Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet ismerje el Izrael fővárosaként, de továbbra is elkötelezett az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett - mondta kedden Scott Morrison miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

"Változatlanul elkötelezettek vagyunk egy kétállami megoldás mellett, de elfogulatlanul kell mérlegelnünk, hogy ezt miképp lehet elérni" - magyarázta a két hónapja hivatalba lépett Morrison újságíróknak Canberrában.

Mint mondta, nem született még döntés arról, hogy Ausztrália izraeli nagykövetségét áthelyezzék Tel-Avivból Jeruzsálembe, de az emellett szóló érvek "meggyőzőek". A kormányfő arra is kitért, hogy az ügyről még nem folytattak egyeztetést az Egyesült Államokkal, amely már megtette ezt a lépést.
Morrison egyúttal bejelentette, hogy Ausztrália részéről felülvizsgálják az Iránnal kötött nukleáris alkut, hogy lássák, elérte-e a célját.

E bejelentéssel a sydney-i öböl egyik jómódú körzetében esedékes szombati időközi képviselőválasztás előtt hozakodott elő az ausztrál kormány. A körzet képviselője eddig a posztjáról augusztusban lemondott előző miniszterelnök, Malcolm Turnbull volt. Ausztráliának ebben a választókörzetében a legnagyobb a zsidó szavazók aránya, a kormány pedig Turnbull helyére David Sharma volt izraeli nagykövetet jelölte, aki maga javasolta Morrisonnak, hogy változtasson Izraellel kapcsolatos politikáján.

A Liberális Párt vezette, kormányzó jobbközép pártszövetségnek mindenképp meg kell tartania ezt a mandátumot ahhoz, hogy megőrizhesse összesen egyfős parlamenti többségét, és jelöltjének egy erős, független politikussal szemben kell győzelmet aratnia.