Elítéltek egy nőt, aki áldozatnak hazudta magát a párizsi merényletben

párizs merénylet
Sebesült férfi a kimenekített emberek között a párizsi Bataclan koncertterem közelében, miután az épületben mintegy száz embert túszul ejtettek 2015. november 13-án. A francia fővárosban késő este összehangoltan több merényletet követtek el. A támadásoknak mintegy 3 éve legalább 120 halálos áldozata volt. Nyolc terrorista halt meg, közülük heten felrobbantották magukat.
Vágólapra másolva!
Csalás és hamis tanúzás vádjával hat hónap letöltendő, és másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy párizsi bíróság kedden azt a fiatal nőt, aki a 2015. novemberi párizsi terrortámadások egyik sebesült áldozatának adta ki magát.
Vágólapra másolva!

A 33 éves Alexandra Damient azért állították bíróság elé,

mert mintegy 20 ezer eurót csalt ki a terrortámadások és egyéb bűncselekmények áldozatait megsegítő alapból.

Félrevezette továbbá a terrorcselekmények francia áldozatainak szövetségét is, amely egy normandiai szállodai tartózkodást finanszírozott számára.

Sebesült férfi a kimenekített emberek között a párizsi Bataclan koncertterem közelében, miután az épületben mintegy száz embert túszul ejtettek 2015. november 13-án. A francia fővárosban késő este összehangoltan több merényletet követtek el. A támadásoknak mintegy 3 éve legalább 120 halálos áldozata volt. Nyolc terrorista halt meg, közülük heten felrobbantották magukat Forrás: MTI/EPA/Yoan Valat


Alexandra Damien törzsvendég volt a párizsi Le Carillon nevű bárban, ahol 2015. november 13-án kilenc embert öltek meg dzsihadista támadók.

A nő aznap este is oda készült, de végül megváltoztatta a programját, és nem tartózkodott a bárban a támadás pillanatában. A tárgyaláson elmondta, hogy

a merénylet után bűntudat hatalmasodott el rajta, és az érzés, hogy akár ott is lehetett volna, sőt később pedig meggyőződésévé vált, hogy valójában ott is volt.

Gyászolók az egyik lövöldözés helyszínén, a Le Carillon bárnál 2015. november 14-én, a Párizsban végrehajtott terrorcselekmény-sorozat utáni napon Forrás: MTI/EPA/Yoan Valat

A közösségi médiában fényképeket is tett ki egy sebhelyről, amelyről azt állította, hogy egy kalasnyikovból leadott lövés okozta.

A hatóságoknál hivatalosan jelentkezett a terrortámadás egyik sebesültjeként, amivel azt akarta elérni, hogy jogosulttá váljon állami kártérítésre. Ezenkívül felkereste az áldozatok hozzátartozóinak Life for Paris nevű egyesületét is.

Rendőrök a párizsi Bataclan koncertterem közelében, miután merénylők az épületben mintegy száz embert ejtettek túszul. 2015. november 13-án a francia fővárosban elkövetett terrorcselekmények éjfélig legalább 60 halálos áldozatot követeltek Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

A francia hatóságokban azonban gyanút ébresztett, hogy történetét hézagosan, nem teljesen összefüggően adta elő, ezért nyomozás indult az ügyében.

A nő sírva ismerte be tettét a bíróság előtt, és bocsánatot kért.