Kijev szerint hamarosan megegyezés születik a nyelvtörvényről

Pavlo Klimkin
Pavlo Klimkin, ukrán külügyminiszter.
Vágólapra másolva!
Kijev nem akarja asszimilálni a kárpátaljai magyarokat, éppen azért szeretné javítani az ukránnyelv-ismeretüket, hogy megmaradhassanak magyarként - nyilatkozta az ukrán külügyminiszter az M1 aktuális csatornának.
Vágólapra másolva!

Pavlo Klimkin, ukrán külügyminiszter interjút adott az M1-nek. Ebben Klimkin azt mondta, hogy

éppen azért szeretné javítani az ukránnyelv-ismeretüket, hogy megmaradhassanak magyarként - nyilatkozta az ukrán külügyminiszter az M1 aktuális csatornának.

Pavlo Klimkin az interjúban, amelyet felvételről sugároztak, hangsúlyozta, hogy a vitatott nyelvtörvény az ukrán nyelvet támogatja, úgy, hogy nem szól bele a kisebbségek nyelvhasználatába. Hozzátette, hogy Kijev a magyar nyelvű oktatást sem akarja teljes mértékben ukránra változtatni, csupán a történelem, a földrajz és a jogi ismeretek tanításának nyelvét, vagyis "csak azokat" a tárgyakat, amelyek szükségesek Ukrajna ismeretéhez és a helyben boldoguláshoz.

A miniszter biztos abban, hogy

az oktatási törvénnyel kapcsolatban hamarosan megegyezés születik.

Pavlo Klimkin, ukrán külügyminiszter Forrás: Origo

Klimkin arról is beszélt, hogy a kárpátaljai magyarokat listázó oldal blokkolására nem lát lehetőséget, mivel ezt csak külföldi fizikai vagy jogi személyekkel lehet megtenni.

Pavlo Klimkin elítélte az ukrán parlament honlapjára kikerült indítványt, amely a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarok kitoloncolását említi. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kettős állampolgárság ellenkezik az ukrán törvényekkel, annak intézményét az ország törvényei nem ismerik el.
Az ukrán miniszter közölte egyúttal, hogy a Beregszászra telepítendő ukrán katonák a szolgálati idejük végeztével elhagyják a várost, annak etnikai összetételét ezért nem módosítják.

Az intézkedés a szovjet időkből származó védelmi rendszer átalakításához kapcsolódik, a kialakult helyzethez nincs köze, Magyarországot nem veszélyezteti.

Ismertette továbbá, hogy a kijevi külügyminisztériumnak nincs befolyása arra, hogy Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat nyilvántartásai alapján az ukrán határon átkelőket akár több órára is megállíthatják. Feltartóztatni csak az állambiztonság fenyegetőit lehet, de szerinte az ilyen emberek listáját minimalizálni kell.

Pavlo Klimkin kijelentette, hogy

Ukrajna uniós és euroatlanti integrációja pedig Magyarország számára is fontos - fűzte hozzá Pavlo Klimkin.