Lomnici Zoltán és Bajkai István meglátogatta a csíkszeredai börtönben a terrorváddal elítélt székelyeket

Vágólapra másolva!
Lomnici Zoltán volt legfelsőbb bírósági elnöke és Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő pénteken a csíkszeredai börtönben meglátogatta a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Méltóság Tanácsa jogvédő szervezetet vezető Lomnici Zoltán közölte, a börtön igazgatójával is tárgyaltak, és azt kérték tőle, hogy vegye figyelembe: a Beke-Szőcs-ügy jogi háttere bizonytalan, és

olyan emberek ülnek a rácsok mögött, akik nem követtek el semmilyen bűncselekményt,

elítélésük politikai indíttatású volt.

Bajkai István elmondta: a székely fiatalok a körülményekhez képest jól vannak. Hozzátette: elsősorban a román jogrendszer szerint lehetséges megoldásokon dolgoznak a politikai fogolynak tekintett székelyek kiszabadításáért, de készek elvinni az ügyet az európai fórumokra is.