Az ukrajnai baleset után minden lőszerraktárat átvizsgálnak

Ukrajna, lőszerraktár
Icsnya, 2018. október 9. Füstoszlop száll fel az ukrán hadsereg egy nagy lőszerraktából az észak-ukrajnai Csernyihiv megyében lévő Icsnya településnél 2018. október 9-én, miután hajnalban kigyulladt a lőszerraktár. A település 3-5 kilométeres körzetéből mintegy 12 ezer embert evakuáltak, hatvanan füstmérgezés gyanújával fordultak orvoshoz. (MTI/AP pool/Vlad Muszjenko)
Vágólapra másolva!
Viktor Muzsenko ukrán vezérkari főnök elrendelte, hogy minden fegyverraktárat át kell vizsgálni, és meg kell erősíteni a védelmét az után, hogy kedden egy Icsnya melletti telepen felrobbanás történt. A robbanás után 12 500 embert evakuáltak a környékről, még nem indult újra az élet a városban.
Vágólapra másolva!

Az ukrán nyomozóhatóságok arra jutottak, hogy a lőszerraktárba kedden nagy valószínűséggel egy orosz diverzáns csoport hatolhatott be és robbanthatta fel a lövedékeket.

Még most is oltják a lángokat Forrás: MTI/AP/Ukrán kormányfői sajtóiroda pool/Vlad Muszjenko

Sztepan Poltorak védelmi miniszter a szerdai kormányülésen a 112 Ukrajina hírtelevíziónak elmondta, hogy

69,5 ezer tonna katonai lőszert tároltak a raktárban:

43 ezer tonna felhasználható lövedéket, 18 ezer tonna kiegészítő elemet, és egyéb megsemmisítésre váró robbanóanyagokat.

Az Icsnya melletti lőszerraktár területén

még mindig küzdenek a lángokkal.

Evakuálják a lakókat Icsnya településen Forrás: MTI/AP/Ukrán kormányfői sajtóiroda pool/Vlad Muszjenko

Eddig több mint 12 500 embert evakuáltak Icsnya városából, valamint 30 településről, a raktár 16 kilométeres körzetéből, és zajlik az aknamentesítés is.

A kimenekített embereket iskolákban, kultúrházakban és egyéb átmeneti szállásokon helyzeték el. Orvosok és pszichológusok segítenek nekik a történtek feldolgozásában.

Sokan visszatérnek otthonaikba, mert féltik az értékeiket.

A rendőrség csak azokat engedik át az útellenőrzéseknél, akik a papírjaikkal igazolják, hogy azon a településen laknak, ahová bejutni szeretnének.

Icsnya felé továbbra sem közlekednek vonatok, és az autóforgalmat is elterelték. A légtérzár a terület fölött továbbra is érvényben van. 11 településen biztonsági okokból nincs gázszolgáltatás.