Ő a legfiatalabb, aki körberepülte a világot

Vágólapra másolva!
Három rekordot is beállított egy amerikai tinédzser, aki 18 évesen a legfiatalabbként repülte egyedül körbe a Földet és kelt át az Atlanti- és a Csendes-óceánon.
Vágólapra másolva!

Mason Andrews 18 éves és 163 napos volt, amikor Piper PA-32 Lance repülőjével a hétvégén a louisianai Monroe-ban landolt, 71 nappal fiatalabb, mint az ausztrál Lachlan Smart, amikor 2016-ban egyedül körberepülte a Földet. A pilótát ezer fős tömeg fogadta megérkezésekor.

Andrews világkörüli rekordját a Guinness Rekordok hitelesíti majd a benyújtott dokumentumok alapján, a Nemzetközi Légügyi Szövetség (FAI) pedig mindhárom rekordot elismerheti.

Andrews eredetileg 40 naposra tervezte az utat, de az végül 76 napra nyúlt, egyebek mellett azért, mert a Fülöp-szigeteken szeptemberben majdnem három hetet kellett időznie a hatalmas tájfunok miatt. Hazatérése után kalandjai között említette, amikor Szaúd-Arábia fölött hatalmas homokviharban kellett repülnie csak a műszerekre hagyatkozva, és mikor

a japán partokhoz közeledve elromlott a rádiója, és betévedt a tajvani légtérbe, ahonnan egy vadászgép terelte ki.

Szombati landolásakor a Louisianai Műszaki Egyetem elnöke köszöntötte a repülőtéren, aki átnyújtott neki egy tízezer dolláros ösztöndíjat.

Útjával sikerült 30 ezer dollárt gyűjtenie beteg vagy sérült gyerekek táboroztatására.

Andrews három nyáron is dolgozott egy helyi táborban és a gyerekek közül is eljött néhány a fogadására.

Andrews elárulta, hogy számos terve van, egy további repülési rekordot is szeretne beállítani, de erről egyelőre nem akar többet elárulni.