Halált kívánt a muszlim imám a németekre

Vágólapra másolva!
A németországi Halle városában egy muzulmán imám gyűlöletbeszédet tartott fényes nappal az utcán, a járókelők legnagyobb megdöbbenésére. Azt üzente, hogy térjenek át az iszlám hitre, hagyják el az országot, vagy haljanak meg.
Vágólapra másolva!

A Suavelos News online magazin tette közzé az alábbi videót, amit a Lipcse melletti Halle városban rögzítettek.

Az a tragédia, hogy ez a felvétel készülhetett volna Svédországban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Dániában vagy akár Angliában is, ez ma már mindennapos jelenség Nyugat-Európában.

Halált kívánt az őslakosokra az imám

A videón egy muzulmán imám gyűlöletbeszédet tart fényes nappal az utcán, a járókelők legnagyobb megdöbbenésére. Az üzenet lényege: Térjetek át (az iszlám hitre), hagyjátok el ezt az országot, vagy haljatok meg.

„Néhány év múlva a tanáraitok, bíróitok és politikusaitok mind muzulmánok lesznek”, rikácsolja tovább az imám.

Az asszonyainkkal fogjuk meghódítani ezt az országot (a megfogalmazás a születendő muzulmán gyerekekre utal, köztudott ugyanis, hogy a befogadó országok népességnövekedését a migránsok és migráns hátterűek generálják).

„Semmit sem tehettek ellene. Allahu Abkar” – zárja az imám.