Megvédte a lányát az erőszakoló migránstól, nyomoznak ellene

Vágólapra másolva!
Németországban vizsgálatot indítottak egy apa ellen, aki arcon ütött egy eritreai migránst, mert meg akarta erőszakolni  a lányát – olvasható a mercur.de oldalán. 
Vágólapra másolva!

Az eset a müncheni pályaudvaron történt. Egy 28 éves eritreai migráns előbb simogatni kezdte a fiatal lányt, majd felhúzta a szoknyáját. A szintén a helyszínen lévő 42 éves apa védelmébe akarta venni 21 éves lányát, ezért megütötte az erőszakoskodót. De ezt ma már nem lehet Németországban.

Azzal vádolják, hogy sérüléseket okozott a migránsnak, és ezért vizsgálatot indítottak ellene.

A német vasúttársaság egyik alkalmazottja szemtanúja volt az esetnek, és riasztotta a rendőrséget. A német rendőrség két eljárást indított, egyet a migráns ellen szexuális agresszió miatt, egyet az apa ellen, mert megütötte a támadót...

A kommentek és facebookos bejegyzések alapján

az emberek felháborodtak, és nem értik, hogy miért kell megbüntetni az apát is, amikor csak jogos önvédelemből cselekedett.

Hagynia kellett volna, hogy a saját szeme láttára erőszakolják meg a lányát? A rendőrség szóvivője, Petra Wiedmann szerint az ügyben az igazságszolgáltatási szerveknek kell dönteni. A gyanú alapján két bűncselekmény történt, egy szexuális bántalmazás és egy testi sértés.

Németországban egyre nagyobb problémát okoz a migránsok által elkövetett szexuális erőszak.

Nemrég egy osztálykiránduláson erőszakoltak meg egy 10 éves gyereket, de egy 15 éves lány rosszabbul járt, halálra késelték még tavaly decemberben, és általában is folyamatosan nő a migránsok által elkövetett gyilkosságok száma Németországban.