Példátlanul súlyos kormányválság Franciaországban

MACRON, Emmanuel
2017. június 17-én Le Touquet-ben készített kép Emmanuel Macron francia elnökről (j) és kabinetjének biztonságért felelős helyettes vezetőjéről, Alexandre Benalláról (b). Egy 2018. július 18-án nyilvánosságra került videofelvételen Benalla látható, ahogy rendőrségi rohamsisakban egy tüntető diákot bántalmaz 2018. május 1-jén.
Vágólapra másolva!
Emmanuel Macron francia államfő válságban van belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb távozása után. Ezért a kormány tagjait többségében nem politikusokkal, hanem a civil szférából érkezett, vezető beosztású emberekkel pótolná – tudta meg a Le Journal du dimanche hetilap.
Vágólapra másolva!

A francia elnök – akinek népszerűsége a mélypontjára süllyedt a Benalla-ügy, majd három minisztere távozása után – Edouard Philippe miniszterelnökkel együtt kormánya átalakítását tervezi.

Míg a népszerű Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter távozását még elszigetelt esetnek tekintette az elnöki hivatal, addig

a belügyminiszter lemondása láncreakciót indíthatott volna el.

Az újság úgy tudja, hogy

öt és tíz közé tehető azon minisztériumok száma, amelyek élén változás várható,

s egyes minisztériumok hatásköreit is átalakítják.

Emmanuel Macron francia elnök és kabinetjének biztonságáért felelős volt helyettes vezetője, Alexandre Benalla Forrás: MTI/EPA/Etienne Laurent

Edouard Philippe miniszterelnök a hét elején benyújtja kormánya lemondását, majd az államfő ismét őt nevezi ki miniszterelnöknek, ő pedig a legitimációja megerősítésére bizalmi szavazást fog kérni a nemzetgyűlésben.

Ez átlátszó lépés, ugyanis Emmanuel Macron pártjának, a Köztársaság lendületbennek abszolút többsége van, ezért a szavazás csak formalitás lesz. Azt követően a miniszterelnök beszédet mond a képviselők előtt az új kormány irányvonaláról, és egyértelművé teszi a hatalom szándékait a jövő májusi európai parlamenti választások előtt.

A lap szerint biztosra vehető Francoise Nyssen kulturális miniszter távozása, ő visszatér az általa alapított Actes Sud könyvkiadó élére.

Nyssen azért távozik a kormányból, mert zavaros pénzügyei derültek ki.

Várhatóan Stéphane Travert is otthagyja az agrártárcát, Jacques Mézard a felzárkóztatási minisztériumot, távoznak a belügyminisztérium államtitkárai is, valamint Frédérique Vidal felsőoktatási miniszter.

A Le Parisien című napilap úgy tudja, hogy

a köztársasági elnök Nicole Belloubet igazságügyi miniszter leváltását is tervezi.

A belügyi tárca élére az 53 éves Jean Castex tűnik a JDD szerint a legesélyesebbnek, aki Nicolas Sarkozy államfősége (2007-2012) idején az elnöki hivatal helyettes vezetője volt, jelenleg a nagy franciaországi sporteseményeket, köztük a 2024-es párizsi olimpiai játékokat előkészítő bizottságot vezeti.

Elemzők szerint a kormányban csak azok maradhatnak, akik nemcsak a szakterületükön, hanem politikailag is bizonyították rátermettségüket az elmúlt másfél évben, miután az EP-választások előtt Macron mindenkit be akar vetni.