Kirúgták a diáklányt az angol főiskoláról, mert túlságosan jobboldali volt

Vágólapra másolva!
El kellett hagynia egy 17 éves diáklánynak az angliai Total People nevű művészeti főiskolát, mivel jobboldali nézeteket vall. Alissa már az első nap szembekerült a szokás szerint „végtelenül elfogadó", szabadelvű tanárokkal, akik figyelmeztették, hogy nem lesz jó vége, ha nyíltan vállalja jobboldali gondolkodását, mivel könnyen lapátra kerülhet.
Vágólapra másolva!

A 17 éves lány, Alissa Cook-Gray először nagyon örült, hogy felvették az intézménybe, mivel itt azt tanulhatta, ami mindig is érdekelte, vagyis művészetet. A lány a bevándorlásellenes Tommy Robinson nagy támogatója volt, amivel szinte rögtön kivívta a tanárai haragját.

Forrás: 888

Alissa már első nap kifejtette, hogy ő bizony támogatja a bevándorlásellenes, Angol Védelmi Liga vezetőjét. A cikk beszámol arról is, hogy több diák a baloldali Munkáspárt vezetőjét, az antiszemita Jeremy Corbynt támogatta, amivel természetesen semmi baja nem volt a haladó szellemiségű iskolának - írja a 888.hu.

Nem úgy, mint Alissa jobboldaliságával és főképp bevándorlásellenességével.


– förmedt rá egy tanárnő, és kizavarta a teremből.

Egy másik esetet is elmesélt a diáklány, amikor arról kellett megnyilvánulniuk, hogy ki a kedvenc közéleti szereplőjük.

Ekkor Alissa elmesélte, hogy neki Tommy Robinson, ami miatt megfagyott a levegő a teremben.

A liberális kettős mérce gyönyörű megnyilvánulását követően az intézmény szóvivője természetesen a befogadást és az egyenlőséget hangsúlyozta, ami pont nem az ő erősségük:

Azt kérjük, hogy az épület falain belül mindenki működjön együtt a minél könnyebb beilleszkedés érdekében, és tartsák tiszteletben egymás nézeteit"

Íme Alissa nyilatkozata: