Ukrán titkosszolgálati akció és politikai színjáték Magyarország ellen

Vágólapra másolva!
Titkosszolgálati módszerekkel rögzítették azt a videót, melyre hivatkozva tegnap az ukrán külügyminisztérium kiutasította a beregszászi magyar konzult – írja a Magyar Idők. A cikk szerint a videó megjelenése óta központi témává emelték Ukrajnában a kettős állampolgárság kérdését, a kárpátaljai magyarokat pedig szeparatista szándékú közösségként próbálják beállítani. Nem lehet a véletlen műve az sem, hogy a határátkelőhelyeken mindenfajta indoklás nélkül félreállítanak, alaposan átkutatnak és órákig várakoztatnak kárpátaljai magyar közszereplőket.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, az ukrán külügyminisztérium tegnap kiutasította a beregszászi magyar konzult. A döntést azzal indokolták, hogy a beregszászi diplomata a tisztségével összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott. Természetesen nem késett a magyar reakció, Szijjártó Péter a magyar külgazdasági és külügyminiszter azonnal bejelentette a hasonló válaszlépést.

Vegzálják a magyarokat

Annak ellenére, hogy az ukrán külügy korábbi vezetője, Leonyid Kozsura azt mondta,

a lap cikkében rámutat, hogy az ukrán főügyész Jurij Lucenko főügyész azzal riogat, hogy

elveszik az ukrán állampolgárságot azoktól, akikről kiderítik, hogy magyar útlevelük is van.

Emellett a meglehetősen kétes hátterű Mirotvorec radikális portál már listázni is kezdte azokat, akikről feltételezhető, hogy kettős állampolgárok, de Szijjártó Pétert is Ukrajna ellenségeként aposztrofálták.

Beszédes az is, hogy időközben a határátkelőhelyeken mindenfajta indoklás nélkül félreállítanak,

alaposan átkutatnak és órákig várakoztatnak kárpátaljai magyar közszereplőket.

Az Egán Ede gazdaságfejlesztési pályázaton nyertes magyar vállalkozókat pedig a titkosszolgálat (SZBU) viszi be megfélemlítő célzattal kihallgatásra.

Politikai show-műsor?

Olekszij Jakubin kijevi elemző politikai show-műsornak nevezte az ukrán diplomácia vezetőjének megnyilvánulásait. Nagyon vad lépésnek minősítette a beregszászi konzul hazaküldését, szerinte a hatalom szándékosan emelte ezt az ügyet a választási kampány részévé.