Eltűnt az Interpol igazgatója

Szingapúr, 2018. október 5. 2017. július 4-én Szingapúrban készített kép Meng Hung-vejről, az Interpol nemzetközi rendőri szervezet elnökéről. Sajtóhírek 2018. október 5-én azt közölték rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy nyomozást indított a francia rendőrség, miután Meng felesége bejelentést tett férje eltűnéséről. Meng felesége nem hallott férjéről azóta, hogy Meng szeptember végén Kínába utazott. (MTI/AP/Wong Maye-E)
Vágólapra másolva!
Nyomozást indított a francia rendőrség, miután az Interpol igazgatójának felesége bejelentést tett férje, Meng Hung-vej eltűnéséről.
Vágólapra másolva!

Meng felesége azért lépett kapcsolatba a hatóságokkal, mert nem hallott férjéről azóta, hogy Meng szeptember 29-én Kínába utazott.

Az asszony gyermekeikkel Lyonban lakik, ott, ahol a nemzetközi rendőri szervezet központja van. A francia bűnügyi rendőrség kihallgatta Meng feleségét, ezt követően döntött a nyomozás megindításáról.
A nyomozásról elsőként a Europe-1 francia rádióadó számolt be.

Egy, az "ügyhöz közeli forrás" az AFP francia hírügynökségnek megerősítette a rádió értesüléseit.

2017. július 4-én Szingapúrban készített kép Meng Hung-vejről, az Interpol nemzetközi rendőri szervezet elnökéről Forrás: MTI/AP/Wong Maye-E

Az Interpol tudatta, hogy

Meng Hung-vej hollétének felderítése az illetékes francia és kínai hatóságokra tartozik.

Péntek este a francia belügyminisztérium bejelentette, hogy "folynak az egyeztetések a kínai hatóságokkal". Meng családja az eddig a rendőrség által közölt dátumnál korábbi időponttól kezdve, azaz már szeptember 25-e óta nem hallott róla. Az asszony azt is elmondta a minisztérium szerint, hogy fenyegetéseket kapott telefonon és a közösségi hálón át.

A 64 éves Meng helyettes közbiztonsági miniszter volt Kínában, mielőtt 2016 novemberében megválasztották a 192 tagállamú, rendőrségek közötti együttműködést segítő Interpol igazgatójának. Megbízatása 2020-ig tart.

Jogvédő szervezetek aggodalmuknak adtak hangot Meng kinevezésekor, tartanak ugyanis attól, hogy Peking arra használhatja fel Meng pozícióját, hogy elfogja a külföldön élő kínai másként gondolkodókat, politikai üldözötteket. Az Interpol ezt visszautasította, arra hivatkozva, hogy alapokmányának 3. cikke tilt bármilyen politikai szerepvállalást, ezenkívül az Interpol operatív irányításával nem Meng, hanem a főtitkár, a német Jürgen Stock foglalkozik.