Újabb kép került elő a félmeztelen fekete bűnözőről, akit Macron ölelgetett

bűnöző
Újabb kép került elő a bűnözőről, aki félmeztelenül ölelkezett Macron francia elnökkel az Antillákon
Vágólapra másolva!
Újabb kép került elő arról a bűnözőről, aki félmeztelenül ölelkezett Macron francia elnökkel az Antillákon. A korábbi fotókból óriási botrány lett egész Franciaországban, az Origo is sokat írt erről. A 888.hu egyik cikkét pedig cenzúrázta a Facebook. 
Vágólapra másolva!
Forrás: AFP/Eliot Blondet

A bűnöző neve Reaulf Fleming. 5 év börtönt kapott drogkereskedésért és rablásért. 3 év után kiengedték. Egy 2015-ös fotó is előkerült, ezen cigarettával a szájában a drogbandák jelét mutatja a kezével.

Forrás: Le Parisien

Flemingre olyan elementáris hatással volt az elnök, hogy bejelentette: elege volt az Antillákból és Franciaországba akar költözni. Azaz, a bevándorláspárti elnök egy újabb migránssal gazdagította Európát.

Forrás: AFP/Eliot Blondet