Egy perc sem kell, és viszik a többmilliós autót a tolvajok

How thieves stole £30k car in less than a minute without a key as theft captured on CCTV
Vágólapra másolva!
Az autó kulcsáról lopják le a jelet a rafinált tolvajok. A szakértő szerint megelőzhető a baj egy kis odafigyeléssel.
Vágólapra másolva!

Egy 30 ezer fontos, közel 10 millió forintos autót loptak el csuklyás tolvajok Manchester környékéről. Ez önmagában még nem lenne hír, naponta történik hasonló, a lopásnál használt technika azonban új – írta meg a Mirror.

A lopás alapját egy kis relé adja, olyasmi, mint maga az autó elektromos kulcsa. A kulcs jeleket ad le, amit a tolvajok egy speciális adó-vevő rendszerrel leolvasnak.

Autótolvaj Forrás: mirror.co.uk

Az egyiket az autóhoz teszik, a másikat pedig az autó tulajdonosának ajtajához.

Persze ennek a módszernek feltétele, hogy a kulcsokat a házunk-lakásunk ajtajának közelében tegyük le.

A szakember szerint a megoldás is az, hogy ne tegyük a kulcsainkat a bejárati ajtónk közelébe, mert a tolvajok így könnyedén megszerezhetik az autónk kulcsának a jeleit.

A tolvajok felszerelése viszonylag könnyű, és szinte bárhol beszerezhető az a kis elektromos berendezés, amivel aztán pillanatok alatt bejutnak az autóba, és elindítják azt.