Tilos lesz a zebrán mobilozni Litvániában

Vágólapra másolva!
Tilos lesz mobiltelefonon beszélni a litvániai gyalogátkelőhelyeken a vilniusi kormány szerdai döntése értelmében.
Vágólapra másolva!

A kormányhatározat szerint a zebrán átkelő gyalogosoknak tartózkodniuk kell minden olyan tevékenységtől, amely elvonhatja figyelmüket a környezetükről és a közlekedési helyzetről, így a telefonálástól is.

Akit tetten érnek a mobiltelefon használatán, 20-30 euró bírsággal sújthatják.

A litván rendőrfőnök közölte, hogy az új szabályok betartatása céljából megfigyelőkamerákat szerelnek fel a gyalogátkelőhelyeknél.