Huszonöt migránst fogtak el a román határőrök a magyar határ közelében

Vágólapra másolva!
Huszonöt iraki és palesztin bevándorlót és két román embercsempészt fogott el a román határrendészet a magyar határ mellett fekvő Illye falu térségében hétfőn. A történtekről szerdán számoltak be.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a határrendészek a magyar államhatárral párhuzamosan futó Arad - Nagyvárad országúton állítottak meg ellenőrzésre a két román rendszámú, román sofőrök által vezetett furgont.

Az átvizsgáláskor az egyikből 25 bevándorló (hét férfi, öt nő és 13 kiskorú) került elő, a másik furgon a csomagjaikat szállította.


Kiderült, hogy a magukat irakiaknak és palesztinoknak valló bevándorlók többsége korábban menedékért folyamodott a román hatóságokhoz.

A két furgon Temesvárról szállította őket a határ térségébe, hogy a zöld határon jussanak át Magyarországra, ahonnan Németországba szerettek volna továbbutazni.

A határrendészet közölte, hogy a gépkocsivezetők ellen embercsempészet, a bevándorlók ellen tiltott határátlépési kísérlet gyanújával indult eljárás. A két furgont a vizsgálat idejére lefoglalták.