A jövőben nem lehet önkényesen megváltozni az etnikai arányokat Romániában

20% feletti magyarsággal rendelkező városok és községek Romániában, a 2011-es népszámlálás adatai szerint
Vágólapra másolva!
Kiállta az előzetes alkotmányossági kontroll próbáját Romániában az a törvénytervezet, amely megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.
Vágólapra másolva!

Az alkotmánybíróság szavazattöbbséggel elutasította Klaus Iohannis államfő magyarellenes óvását, aki előterjesztésében arra hivatkozott, hogy a szuverenitás és helyi autonómia alkotmányos elvét sértené, ha ilyen tiltásokkal korlátoznák egy-egy közigazgatási egység lakosságának jogát ahhoz, hogy - gazdasági, társadalmi, kulturális, vagy környezeti szempontok alapján - népszavazással döntsön a közigazgatási határok módosításáról.

A magyarok százalékos aránya Romániában. Forrás: Wikimedia Commons

Az európai kisebbségvédelmi keretegyezményben szereplő előírást

az RMDSZ javaslatára foglalták bele a településnevek írásmódját egységesítő törvénymódosításba.

Az ország közigazgatási felosztását szabályozó 1968-as úgynevezett "megyésítési" törvény módosítását egyebek mellett azért kezdeményezték a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt törvényhozói, hogy egységesítsék, illetve kijavítsák a törvény mellékletében különböző írásmóddal szereplő, vagy a hivatalos névjegyzékben tévesen bevezetett településneveket.

A törvénymódosításba Cseke Attilának, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének a javaslatára foglalták bele azt a - Románia által 1995-ben elsőként ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezményből - átvett rendelkezést, miszerint

Iohannis - aki a romániai német kisebbségi szervezet éléről került a román nagypolitikába - az utólag beépített kisebbségvédelmi pontosítás miatt emelt alkotmányossági kifogást a törvénytervezet ellen.

A Mediafax hírügynökség értesülése szerint

óvását az alkotmánybírák 7-2 arányban utasították el.

Romániában a nemzeti kisebbségek lakosságaránytól függ a közigazgatási anyanyelvhasználat joga.

A hatályos rendelkezések értelmében

A húszszázalékos lakosságarány felett a helyi hatóságoknak az anyanyelvű ügyintézést is lehetővé kell tenni.