Szeptember végéig több mint 41 ezer migráns érkezett Spanyolországba

Vágólapra másolva!
A spanyol belügyminisztérium szerint az év első kilenc hónapjában több mint 41 ezren érkeztek illegálisan Spanyolországba tengeri és szárazföldi úton összesen.
Vágólapra másolva!

A tárca szerint január és szeptember között a migránsok száma 143 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához viszonyítva, amikor is mintegy 17 ezer illegális bevándorlót regisztráltak.

A Földközi-tenger felől közülük több mint 36 ezren érték el a spanyol partokat, ami háromszoros növekedés jelent tavalyhoz képest.

Szárazföldön, az észak-afrikai spanyol exklávék, Ceuta és Melilla területére összesen mintegy 4900-an jutottak be jogosulatlanul szeptember végéig, 4 százalékkal, azaz 199-cel többen mint egy évvel ezelőtt.

Melillában 13 százalékos volt a határsértők számának növekedése, Ceutában viszont mintegy 10,5 százalékkal csökkent a számuk a múlt évhez képest.