Erős földrengés rázta meg Indonéziát

Donggala, 2018. szeptember 28. Az indonéz Országos Katasztrófavédelmi Ügynökség (BNPB) által közreadott kép egy bevásárlóközpont megrongálódott épületéről Donggala városban 2018. szeptember 28-án, miután 7,7-es erősségű földrengés rázta meg az Indonéziához tartozó Celebesz szigetének középső részét. (MTI/EPA/(BNPB)
Vágólapra másolva!
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Indonézia partjait, ami után a hatóságok szökőárriadót rendeltek el, de rövid időn belül vissza is vonták.
Vágólapra másolva!

A földrengés fészke a felszínhez közel, mindösszesen 10 kilométer mélyen volt, Donggala városától mintegy 50 kilométerre északnyugati irányban. Az amerikai földtani intézet nem sokkal később 5,8 erősségű földmozgást is jelzett a térségben. Áldozatokról egyelőre nincs hír.

Pár órával korábban 6,1 erősségű földrengés volt ugyanott, amely

egy embert megölt, tíz másikat megsebesített, és több tucat épületben okozott károkat.

7,7-es erősségű földrengés rázta meg az Indonéziához tartozó Celebesz szigetének középső részét Forrás: MTI/EPA/Bnpb

A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés.

Legutóbb augusztusban pusztítottak sorozatos földrengések az indonéz Lombok és Szumbawa szigeteken, a halálos áldozatok száma meghaladta az ötszázat.