Kiírta közösségi oldalára, hogy meghalt a fia, majd megpróbálta megfojtani

Celeste T. Christian
Vágólapra másolva!
A chicagói rendőrség szerint a hároméves Sout Side anyja kiírta közösségi oldalára, hogy maghalt a fia, majd három nap múlva megpróbálta vízbe fojtani a fürdőkádba – a kegyetlen gyilkossági kísérletről a Fox News számolt be.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség gyilkossági kísérlet miatt emel vádat a 21 éves Celeste T. Christian ellen, miután a fia kritikus állapotban került kórházba. A gyereket a Chicagói Orvosi Egyetem Központjában kezelik fulladás miatt,

víz került a tüdejébe. A rendőrség azt nyilatkozta, hogy valaki a víz alatt tartotta.

Celeste T. Christian Forrás: Cook County Sheriff's Office

Az anya azt mondta a rendőröknek, hogy a gyerek úgy került víz alá, hogy megcsúszott fürdés közben. Állítása szerint, csupán 5-10 percre hagyta ott a fiát, amíg ránézett a kétéves lányára. Amint meghallotta a vízfröccsenését, visszarohant a fürdőszobába, és amikor meglátta a fiát a vízben, azonnal hívta a 911-es segélykérőt.

Egy órával azelőtt,

hogy a gyerek megérkezett volna a kórházba, egy orvost kerestek.

Szerv- és szövetdonor ügyében telefonáltak, érdeklődtek, hogy a halott kisfiú ott van-e még a kórházban

– nyilatkozta a rendőrség.

Amikor a rendőrség kikérdezte a gyerek apját, kiderült, hogy az anyja már korábban kiírta a közösségi oldalára, hogy a fia meghalt, és a temetési ügyeket intézi.

Celeste T. Christiant letartóztatták, jelenleg a Cook megyei börtönben van.