Teljes lelepleződés: Orbán Viktor után már Wauquiez-t is támadja Macron

Vágólapra másolva!
Egy párizsi, tizenharmadik kerületi színházban tartott kampánygyűlést Emmanuel Macron francia elnök fő bizalmasa, jogi értelemben egykori, de a gyakorlatban jelenlegi szóvivője, a párthierarchiában Macron pártjában az első politikusnak számító Christophe Castaner. Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettest és Laurent Wauquiez francia konzervatív ellenzéki pártelnököt - nagyjából Heller Ágnes-i mélységgel - Európa piromániásának nevezte. Castanernek nem volt türelme a szokásos balliberális körmondatokhoz, nem volt siránkozás, hogy mondjuk nem minden médium baloldali a világon, hanem azonnal a lényegre tért: az a nem kedvelt politikusok bűne, hogy ellenzik a migrációt. Wauquiez-é pedig az, hogy támogatja Orbán Viktort. Pontosan tudjuk: a rekordnépszerűtlen, saját országában megbukott Macront most már semmi sem érdekli, csak a migráció támogatása. Hátha ez valamilyen sikert hoz a májusi uniós választásokon. A felmérések ebben azért kételkednek.
Vágólapra másolva!

Christophe Castaner igazi baloldali, bevándorláspárti politikushoz méltóan egy hatalmasat hazudott is persze. Azt állította a Le Figaro éjszakai tudósítása szerint a kampánygyűlésen, hogy Orbán a migránsokat "méregnek" tartja. Tudjuk, hogy Orbán Viktor nem ezt mondta természetesen 2016-ban Tusnádfürdőn, hanem azt, hogy ellenzi Brüsszel migrációs politikáját, ami halálos méreg Magyarország számára. Salvini bűne pedig Macron embere szerint, hogy meg akarja tisztítani (természetesen az illegális) migránsoktól országát, utcáról utcára. Teljesen nyíltan fogalmaz Castaner: főnökéhez hasonlóan ellenségük az, aki ellenzi a migrációt.

Ami teljesen új elem: gátlástalanul támadják Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök pártjának, az LR-nek az elnökét is. Laurent Wauquiez az egyik legtehetségesebb francia politikus, a köztársaság történetének legfiatalabb egykori minisztere, aki szintén ellenzi a migrációt és egyértelműen támogatja Orbán Viktort. A jobbközép politikus, Wauquiez lehet Macron fő ellenfele a következő elnökválasztáson. (Wauquiez egyébként ma este élő televíziós műsorban fog vitázni Macron miniszterelnökével. A miniszterelnöki cím egyébként ne tévesszen meg senkit: Edouard Philippe lényegében Castaner-hez hasonló szóvivőként téblábol Macron körül, mindenről az elnök dönt.)

Christophe Castaner-ről egyébként azt is lehet tudni, hogy volt egy év, amikor két pártnak vagy pártszerűségnek volt a tagja. 2017-ig a Szocialista Párt tagja, de már 2016-ban belépett Macron mozgalmába. Főnökéhez hasonlóan ő is bukott szocialista politikus, és belőle is a bevándorlás szószólója lett.