Tüntetéseket szervez a Magyar Szülők Szövetsége a román nyelv oktatásának módosítása miatt

Vágólapra másolva!
Tüntetéseket szervez a romániai Magyar Szülők Szövetsége a román nyelv elemi iskolai tanításában bevezetett módosítások miatt a megyei tanfelügyelőségek előtt - közölte Csíky Csengele, a szervezet szóvivője.
Vágólapra másolva!

Amint elmondta, Marosvásárhelyen keddtől naponta egy-egy órára vonul a megyei tanfelügyelőség elé a szülők egy csoportja, hogy

A szóvivő szerint Marosvásárhelyen kezdődik a tiltakozás, de körvonalazódnak a csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, kolozsvári, zilahi és temesvári hasonló tiltakozások, amelyeken helyszínenként

legfeljebb 25 szülő vonul fehér szalagokkal, fehér zászlókkal a tanfelügyelőségek elé.

Csíky Csengele elmondta: azt szeretnék nyomatékosítani, hogy mielőbb vissza kell vonni az elemi iskolai románnyelv-oktatásra vonatkozó törvénymódosítást.

Hozzátette: sietni kell a visszavonással, mert egyre több megyében léptetik életbe a rendelkezéseket, és ha a tanfelügyelőségek megkötötték a szerződést a tanítók helyét átvevő romántanárokkal, nehéz lesz megszüntetni a következményeket.

Erdély számtalan

magyar, német és szerb iskolájában kezdődött két héttel ezelőtt az oktatók japán sztrájkjával a tanév.

Az oktatók és a szülők egy része fehér szalagot kötött a karjára az ellen tiltakozva, hogy a kormány mindenféle szakmai egyeztetés nélkül, tíz nappal a tanévkezdés előtt rendelettel módosította a tanügyi törvényt, mely immár

a tanítók helyett román nyelv és irodalom szakos szaktanárokra bízza a kisebbségi elemi iskolák románnyelv-oktatását.

Az 53 ezer gyermek és 3 ezer tanító helyzetét felforgató módosítást a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) többek között azért tartotta elfogadhatatlannak, mert az erre képesített tanítóktól veszi el a román nyelv oktatásának a feladatát, és olyan romántanároknak adja ezt a feladatot, akiket nem képesítettek arra, hogy 6-10 éves gyerekeket oktassanak.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke korábban azt közölte: ígéretet kapott Liviu Dragneától, a kormánykoalíciót vezető Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökétől arra, hogy

Ezt ugyanakkor még nem történt meg.