A németek már nem bíznak Angela Merkelben

Hans-Georg Maaßen Sports POLITICS people brb lbn Innere Sicherheit
04 September 2018, Berlin: 04.09.2018, Berlin: Hans-Georg Maaßen, President of the Federal Office for the Protection of the Constitution, during the Wirtschaftsschutz Conference 2018. Photo: Soeren Stache/dpa
Vágólapra másolva!
Gyengítette a német koalíciós pártok vezetőinek hitelességét a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője körüli vita, a németek több mint fele szerint Angela Merkel elvesztette az irányítást a kormány felett.
Vágólapra másolva!

Már csak a németek 54 százaléka gondolja úgy, hogy a kormánynak a ciklus végéig, 2021-ig hivatalban kell maradnia, 40 százalék szerint inkább fel kell bontani a március óta kormányzó koalíciót és ismét választást kell tartani. 39 százalék szerint a kormány egyenesen cselekvőképtelen (51 százalék szerint képes a cselekvésre). A többség,

52 százalék szerint Angela Merkel elveszítette az ellenőrzést a kormányában zajló folyamatok felett,

és csak 43 százalék látja úgy, hogy a kancellár továbbra is ura a helyzetnek.

A Bild am Sonntag című lap megbízásából végzett közvélemény-kutatás szerint a németek legnagyobb csoportja, 43 százaléka szerint Horst Seehofer belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke hitelességét gyengítette leginkább a BfV elnöke, Hans-Georg Maassen körüli koalíciós konfliktus. 22 százaléka szerint Angela Merkel kancellár és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) hitelességét, 16 százalék szerint pedig Andrea Nahles, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének hitelességét.

Hans-Georg Maassen Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Soeren Stache

A három pártelnök várhatóan vasárnap tárgyalja újra a BfV elnökének ügyében kedden kötött megállapodást, amely arról szólt, hogy

Hans-Georg Maassent leváltják a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat éléről, de rögtön elő is léptetik belügyminisztériumi államtitkárnak.

A megállapodást az SPD nyomására tárgyalják újra, ők követelték Maasen leváltását is, miután a chemnitzi migránserőszakot követő tüntetésekkel kapcsolatban kétségbe vonta a sajtó- és kormánypropagandát.

Chemnitzben migránsok öltek meg az utcán egy német férfit, ezután többezres spontán tüntetések kezdődtek.

A német sajtó próbálta úgy beállítani a tiltakozásokat, mint ha azok szélsőjobboldali támadások lennének és hajtóvadászat lenne Chemnitzben a külföldiek ellen. Ezt a propagandát átvette Angela Merkel is. Maasen azonban egy lapinterjúban kijelentette, nincsenek erre bizonyítékok és

kétségbe vonta a külföldinek tűnő embereket üldöző németeket ábrázoló videófelvétel eredetiségét.

Úgy vélte, a felvételt azért hozták nyilvánosságra, hogy eltereljék a figyelmet az emberölésről.

Andrea Nahles szocdem elnök a pártelnök kollegáinak pénteken írt levelében azt írta, mindhárman tévedtek, mert Hans-Georg Maassen előléptetése sok ember igazságérzetét sérti (arról nem írt, hogy a leváltás is).

Horst Seehofer a lapnak nyilatkozva kiemelte, hogy

Hans-Georg Maassen nem sértett meg szolgálati előírásokat, és nagyon kompetens szakember, akivel tisztelettel kell bánni.

Felelősséggel tartozik munkatársai sorsáért, gondoskodnia kell róluk, így nem hajlandó elbocsátani Hans-Georg Maassent csak azért, mert ellene fordult a közhangulat.

A koalíció felbomlását és új választások kiírását egyik párt sem akarja, mert a kormány migránspolitikája miatt történelmi mélyponton van mind a CDU, mind az SPD népszerűsége.