Zeman: Csehországnak el kell utasítania a Magyarország elleni eljárást

Vágólapra másolva!
Csehországnak a saját érdekében el kell utasítania a Magyarország elleni büntetőintézkedéseket az Európai Unióban, mert a közeljövőben őt is valami hasonló érheti - jelentette ki a cseh államfő csütörtök este a Barrandov kereskedelmi televízióban sugárzott interjúban.
Vágólapra másolva!

– fejtette ki Milos Zeman, amikor a riporter az Európai Parlament múlt heti döntéséről kérdezte, amely megindította az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást a jogállamiság magyarországi helyzetéről készített Soros-Sargentini jelentés alapján.

A cseh köztársasági elnök szerint az Európai Unió Lengyelországra és Szlovákiára is nyomást gyakorol, hogy több területen módosítsák, illetve Brüsszel elképzeléseihez igazítsák politikájukat. Nagy kérdés, hogy ki lesz a következő.

- mutatott rá Milos Zeman.

Babis is kiállt Magyarország mellett

A cseh politikus már korábban is bírálta az Európai Parlament Magyarországgal kapcsolatos döntését.

Azok a cseh európai parlamenti képviselők,

– vélekedett Zeman a visegrádi négyekre, Csehország mellett Magyarországra, Szlovákiára és Lengyelországra utalva.

A vezető cseh politikusok közül Andrej Babis kormányfő szintén egyértelműen kiállt Magyarország mellett, Jan Hamácek szociáldemokrata bel- és külügyminiszter azonban azt mondta, őt is nyugtalanítja néhány magyarországi jelenség.

Csütörtökön kora este Prágában a magyar nagykövetség épülete előtt néhány százan tüntettek Orbán Viktor kormányának politikája mellett. Néhány csehországi magyar szervezet ugyanakkor közös nyilatkozatban állt ki Magyarország mellett.