A szlovákok is ragaszkodnak a saját határvédelemhez

Peter Pellegrini, Szlovákia, szlovák miniszterelnök
Slovakia's Prime Minister Peter Pellegrini arrives at the Felsenreitschule prior to their informal dinner as part of the EU Informal Summit of Heads of State or Government in Salzburg, Austria on September 19, 2018. / AFP PHOTO / JOE KLAMAR
Vágólapra másolva!
A Frontexnek kiegészítő megoldásként kellene működnie, nem pedig olyanként, amely helyettesíti a független határőrségeket és a tagállamok ilyen egységeit – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák kormányfő a visegrádi négyek miniszterelnökeinek találkozója után újságíróknak nyilatkozva Salzburgban szerdán. A találkozó az informális EU-csúcsot megelőzően történt.
Vágólapra másolva!

Peter Pellegrini a V4-es találkozó után azt mondta: ott nem hangzott el semmiféle "abszolút nem" a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítését célzó tervre, csak az, hogy világosan meg kell határozni annak feladatait és hatásköreit.

– mondta a szlovák kormányfő, aki szerint az európai politikusoknak minden olyan megoldást támogatniuk kellene, amelyikről világos, hogy képes hozzájárulni az unió határainak megvédéséhez.

Peter Pellegrini Forrás: AFP/Joe Klamar

Működőképes lehetne az egyes tagállamok partvédelmi egységeinek és a Frontexnek egy olyan jó kombinációja, amelyben az utóbbi aktívabb lenne harmadik országokban, azaz segítene egyes észak-afrikai országok határainak és parti vizeinek a védelmében – vélekedett Peter Pellegrini.

A V4-es találkozó megállapításairól szólva rámutatott: továbbra is változatlan a V4-ek miniszterelnökeinek az a közös álláspontja, hogy migránsok befogadására csakis az egyes tagországok önkéntes döntése alapján kerülhet sor.