A német kérkedést be kell fejezni

INGOLSTADT, GERMANY - MAY 15: Residents stand together at the Bavarian Transit Centre Manching/Ingolstadt for asylum-seekers on May 15, 2018 in Ingolstadt, Germany. The transit center, one of several in Bavaria, houses asylum applicants whose chances of receiving asylum are slim and who will likely be deported. The centre has come under heavy criticism due to the long processing periods for the asylum assessments and the few occupational options for residents while they wait. Germany took in over one million refugees and migrants in 2015/2016. The government is under popular pressure to expedite the deportation of people who do not qualify for asylum. (Photo by Alexandra Beier/Getty Images)

Sigmar Gabriel volt alkancellár, korábbi külügyminiszter és SPD-elnök „A német kérkedést be kell fejezni" címmel jelentetett meg vendégkommentárt a Der Tagesspiegelben, a salzburgi informális EiT elé időzítve. Gabriel úgy látja: Németország úgy tekint magára Európában, mint a jó, a humánus és a helyes védelmezőjére, de anélkül, hogy más európaiak véleményét kikérné. A német hozzáállás a partnerországokban frusztrációt vált ki. Ezt három példán mutatja be: energiafordulat, szabadkereskedelem, menekültválság. A migráció kapcsán kijelenti: nem a migránsok befogadását elutasító „elmaradott" kelet-európaiak okozták Európának a problémát, hanem a németek felelősek érte. Gabriel a „bonni köztársaság" idejében követett gyakorlathoz való visszatérést szorgalmazza, amikor az európai szomszédokra, különösen a kisebb tagállamokra, mindig egyenrangú partnerként tekintettek, és nem törekedtek Európa morális vezetésére.

Sigmar Gabriel szerint Németország túl nagy ahhoz, hogy egyszerűen csak kiváró álláspontra helyezkedjen a meghatározó európai ügyekben. Meg kell tanulnia, hogy ennek a szerepnek új módon tegyen eleget, de erre csak részlegesen van felkészülve. A gazdasági és pénzpolitikai kérdésekben a német vezető szerep egyértelmű, a külpolitikában viszont ingadozónak tűnik. A németek gyakran beérik azzal, hogy a vágyak birodalmában tartózkodjanak, és ennek során még fölényben is érzik magukat azokkal szemben, akik a valóságához ragaszkodnak.

Sigmar Gabriel Forrás: AFP/Sebastian Kahnert

Hivatali ténykedése során azt tapasztalta, hogy a partnerországok úgy tekintenek a DE-re, amelyik annyira hisz a saját jó küldetésében, hogy a körülötte lévőket már nem érti meg, sőt ignorálja, és lenéz rájuk.

A Menekültpolitikáról

Amikor 2015 őszén a németek túlnyomó többsége azt gondolta, hogy egy gesztussal bizonyítják az emberségüket, a legtöbb európai tagország megzsarolva érezte magát. Gabriel önkritikusan elismeri, ezt akkor ő sem látta (Gabriel is „Refugees Welcome" feliratú kitűzővel ült akkor a Bundestag kormányzati padsorában). 2015. szeptember 4-én este Steinmeier külügyminiszterrel együtt Gabriel is támogatta Merkel kancellár javaslatát, hogy a Budapesten feltorlódott menekülteket Ausztrián keresztül Németországba engedjék. Seehofer bajor miniszterelnök bírálta a döntést. A szeptember 6-i CDU-CSU-SPD koalíciós csúcs határozatot hozott, miszerint egyszeri, egyedi döntésről van szó, amelynek kivételt kell képeznie – ez azonban illúziónak bizonyult. A németek túláradó segítőkészsége a német kormányt is meglepte, amely azt bizonyította a világnak, hogy a nacionalista és embertelen Németország végleg a múlté.

Migránsok Németországban Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Alexandra Beier

Miközben a németek a saját erkölcsiségüket ünnepelték, a szomszédok erősen rázták a fejüket: mert Németország jelentős biztonsági kockázatokat vett a nyakába, és nem egyeztetett a többi országgal. Aztán gyorsan jöttek a bírálatok, a menekültek kvóták szerinti elosztására vonatkozó javaslat pedig minden korábbinál jobban megosztotta Európát.

Ami a németeknél a humanitárius gesztusnak tűnt, azt Európa nagy részében arroganciaként fogták fel: „ti hívtátok meg a migránsokat, és most mi vegyük át őket?"

– hangzott a politikusok szemrehányása a kikapcsolt mikrofonok mögött.

Hamar világossá vált tehát: nem a menekültek befogadását elutasító „elmaradottnak" mondott kelet-európaiak okozták Európának a problémát, hanem a németek felelősek érte. A németek a külső szabadság árát a belső szabadság elvesztésével fizették meg. Ennek azonban nem voltak tudatában, „kormányzati cselekvésünk inkább tűnik intuitívnak, mint politikailag mérlegeltnek".