Élő adásban mentett meg egy kutyát a hős riporter - videó

Vágólapra másolva!
Juile Wilson éppen az elárasztott észak-karolinai városból tudósított, mikor egy család segítségére sietett – írja a Daily Mail.
Vágólapra másolva!

Julie Wilson, egy helyi tévé, a WTVD riportere az észak-karolinai New Bernből tudósított, ahol már napok óta tombol a Florence hurrikán. Az élő facebookos közvetítést akkor szakította meg, amikor meglátott egy nőt, aki kutyáját próbálta kimenteni elárasztott otthonából.

Mivel a lánya terápiás kutyájáról volt szó, semmiképpen sem akarta hátrahagyni.

Mikor a nő láthatóan nehezen boldogult a rottweilerrel, Wilson átvette tőle a kutyát, telefonját pedig átadta a társának, így ő közvetítette tovább az eseményeket.

Később azt is elmondja Wilsonnak, hogy a fia még mindig a házban van, hogy egy másik kutyát is kimentsen.

„Megpróbálnak kijutni, minden tőlük telhetőt megtesznek” – mondta Wilson, majd visszatért a közvetítéshez.

Florence tovább tombol

A Florence hurrikánnak eddig 14 halálos áldozata van, több mint 900 embert mentettek ki a folyamatosan emelkedő vízből, és szerte az államban mintegy 15 ezren vannak biztonságos menedékhelyeken. A kötelező evakuáláskor otthonaikat elhagyókat Ray Cooper kormányzó arra intette, hogy egyelőre ne próbáljanak meg hazatérni. A folyók vízszintje hétfőig mindenképpen folyamatosan emelkedik.

Az előrejelzések szerint Florence még egy-két napig a két déli államban tombol és lassan mozog előre, északi irányban. A korábbi előrejelzésekkel ellentétben azonban nem Virginia felé tart, hanem megkerülve Virginiát és a szövetségi fővárost, Washingtont, a kontinens belső vidékei felé halad, és nagy félkört leírva várhatóan Pennsylvania és New York felé mozdul.