Újabb négy halálos áldozatot követelt a nyugat-nílusi láz Romániában

vírus
A nyugat-nílusi lázt okozó vírus makettje.
Vágólapra másolva!
Újabb négy emberéletet követelt a nyugat-nílusi láz az elmúlt héten Romániában, ahol ezzel idén már 21-re emelkedett a betegség áldozatainak száma.
Vágólapra másolva!

Az országos tisztiorvosi szolgálat pénteken közzétett heti jelentése szerint

a betegség május eleji megjelenése óta az igazolt fertőzések száma megközelítette a 200-at.

A fertőzésnek leginkább a 60 év felettiek vannak kitéve, a megbetegedések kétharmadát ennél a korosztálynál észlelték.
A nyugat-nílusi láz elsősorban a Kárpátok karéján kívüli területeken, főleg

  • Bukarestben (30), illetve
  • Dolj (29),
  • Olt (20),
  • Iasi (19),
  • és Teleorman (15) megyében jelent meg.

Erdélyben Szatmár (6), Szeben (5) és Maros (5) megyében regisztráltak több fertőzést. A vírusgazdák a madarak, de

elsősorban a szúnyogok révén terjed a kór, és az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át.

A nyugat-nílusi lázat okozó vírus makettje Forrás: Dreamstime

A román tisztiorvosi szolgálat ezért azt tanácsolja a lakosságnak, hogy a bőrfelületek elfedésével, az ablakra szerelt szúnyoghálókkal, a ház körüli rendszeres vegyi rovarirtással, a közeli tócsák, belvizek, lápok lecsapolásával és a háztartási szemét eltávolításával próbálják megelőzni a szúnyogcsípéseket.

A nyugat-nílusi láz az egész Balkánon terjed, a kór már Szerbiában, Görögországban, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Koszovóban is több áldozatot követelt.

A fertőzések valódi száma a hivatalos statisztikákban szereplőnél jóval magasabb lehet, ugyanis a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentes, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki náluk. Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel, láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütésekkel jár, és az illető magától meggyógyul.

Az esetek kis hányadában (egy százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, majd 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt.