Belehajtott a tömegbe egy motoros a romániai Nagybányán

Vágólapra másolva!
Részegen, jogosítvány nélkül hajtott turisták közé egy motoros csütörtökön este a romániai Nagybánya központjában. A fiatal férfi először kirohant egy vendéglőből, felpattant az ott parkoló motorjára, és száguldozni kezdett a gyalogosövezetté alakított városrészen. 
Vágólapra másolva!

A sétálóutcában több száz ember volt, amikor a motoros nagy sebességgel közéjük hajtott.

Alig pár méter után elütött egy 38 éves magyar turistát, majd még négy embert,

végül pedig elvesztette az egyensúlyát, és nekihajtott egy kukának – írja a maszol.ro.

Ekkor az egyik vendéglő biztonsági őre több gyalogossal együtt rávetette magát a motorosra.

A férfi először lerázta magáról az embereket és elfutott, de végül sikerült elkapni a 30 éves borsabányai férfit. Az ámokfutó motorosnál 0,29 mg/l-es véralkoholszintet mértek, sőt, jogosítványa sem volt.