3600 áldozata lehetett a papi pedofíliának Németországban

A pedofília nem szexuális aberráció, hanem mentális betegség (18+) pedofil
Vágólapra másolva!
Több mint 3600 gyermeket bántalmaztak szexuálisan katolikus papok Németországban 1946 és 2014 között – jelentették a Der Spiegel és a Die Zeit német lapok egy független, kiszivárogtatott jelentésre hivatkozva szerdán.
Vágólapra másolva!

A jelentés szerint csaknem 70 év alatt 1670 pap 3677 gyermeket bántalmazott. Az áldozatok többsége fiú, több mint 50%-uk pedig még nem töltötte be a 13. életévét, amikor bántalmazták. A jelentés rávilágít arra is, hogy a feltételezett elkövetők mindössze 38 százaléka ellen emeltek vádat, legtöbbjük ellen azonban csak kisebb fegyelmi eljárás indult. Minden hatodik eset feltételezhetően nemi erőszak volt. A jelentés összeállításában három német egyetem működött közre, 27 német egyházmegye 38 ezer dokumentumát használták fel.

Manipulált dokumentumok

A jelentés készítői szerint a bántalmazottak valós száma vélhetően magasabb a dokumentumban szereplőnél, mivel nem volt hozzáférésük a teljes egyházi archívumhoz. „Bizonyos esetekben világos jel utalt arra, hogy egyes dokumentumokat manipuláltak” – idézte a vizsgálat készítőit a Zeit. Hozzátették: legalább két egyházmegyében iratokat semmisítettek meg.

A vizsgálatot a katolikus egyház rendelte el, és a szeptember 25-i német püspöki konferencián hozták volna nyilvánosságra.

Megdöbbentünk és szégyelljük magunkat

Stephan Ackermann, a nyugat-németországi Trier püspöke, a püspöki konferencia szóvivője közölte: „Tudatában vagyunk a jelentésben demonstrált szexuális bántalmazások mértékével, megdöbbentünk és szégyelljük magunkat.” Közölte: a jelentés célja fényt vetni az egyház sötét oldalára, egyrészt az érintettek miatt, másrészt pedig azért, hogy ez a jövőben ne ismétlődhessen meg.

Ugyanakkor hozzátette: „sajnálatos”, hogy a jelentést a tervezettnél előbb nyilvánosságra hozták, mivel a teljes dokumentumot még nem látták a püspöki konferencia tagjai. Mint mondta: az egyház azt tervezte, hogy a jelentés nyilvánosságára hozatalára időzítve segélyvonalat hoz létre a bántalmazottak támogatására.