Óriási szerencséje volt a kisfiúnak, akinek az arcát húsnyárs szúrta át

kisfiú a nyárson
Shannon Miller által 2018. szeptember 12-én közreadott képen a fia, Xavier Cunningham a műtét után lábadozik a Kansasi Egyetem Kórházában.
Vágólapra másolva!
Csodával határos módon semmilyen fontos szerve nem sérült meg annak a tízéves missouri fiúnak, akinek arcát egy húsnyárs szúrta át, amikor a hétvégén leesett egy fáról.
Vágólapra másolva!

A nyárs Xavier Cunningham fejébe fúródott az arcától a koponyája hátsó részéig, de sem a szemét, sem az agyát, sem a gerincvelőt, sem a fő verőereket nem sértette meg.

A fiú harrisonville-i otthonuk kertjében játszott fára épült kis házában, amikor darazsak támadták meg.

Csodával határos módon a nyárs nem roncsolt semmilyen fontosabb szervet Forrás: MTI/AP/Shannon Miller

A kisházból kizuhant Xavier a földön egy 15 centiméteres húsnyársra esett, ami átszúrta a fejét. A fiú magánál volt, amikor édesanyja, Shannon Milller odarohant hozzá.

A gyereket a Kansasi Egyetem Kórházába szállították, ahol Kiji Ebersole, az endovaszkuláris idegsebészet igazgatója foglalkozott vele. A szakember szerint a fiúnak nem is lehetett volna nagyobb szerencséje, hiszen annak ellenére, hogy a nyárs átszúrta a fejét, nem okozott életveszélyes sérülést.

Shannon Miller által 2018. szeptember 12-én közreadott képen a fia, Xavier Cunningham a műtét után lábadozik a Kansasi Egyetem Kórházában Forrás: MTI/AP/Shannon Miller

A seb szerencsére nem vérzett, ezért volt idő felkészülni a nyársat eltávolító operációra, amely igen bonyolult volt, mivel a nyárs szögletes volt, éles szélekkel.

Teljesen egyenesen kellett kihúzni a gyerek fejéből a nyársat, csavarni nem lehetett, mivel az további sérülést okozott volna.

Az orvosok szerint Xavier valószínűleg teljesen felgyógyul majd.