Feljelentést tett a román csendőrség az augusztusi tüntetésen történt erőszak miatt

bukaresti tüntetés
A bukaresti tüntetés este nyolc után véget ért.
Vágólapra másolva!
Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlet, illetve az államhatalom gyakorlásának a nemzetbiztonságot veszélyeztető akadályozása miatt feljelentést tett a román csendőrség a diaszpóra augusztus 10-i, erőszakba torkollott tüntetése ügyében - közölte szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
Vágólapra másolva!

A csendőrség ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

A csendőrség a demonstráció másnapján még csak néhány rendbontó előállításáról és megbírságolásáról számolt be. Akkori értékelésük szerint a békés tüntetők közé vegyült "jól szervezett" csoportok provokáltak összetűzést a rendfenntartó erőkkel, emiatt 33 rendbontót állítottak elő, közülük nyolc ellen indult bűnvádi eljárás.

Válaszlépés lehet a katonai ügyészség vizsgálatára

A karhatalom azt követően jutott arra a következtetésre - az események után több mint egy hónappal -, hogy 10-től 25 évig terjedő börtönbüntetésekkel sújtható súlyos államellenes bűncselekmények történetek, miután Liviu Dragnea, a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke külföldről pénzelt államcsíny-kísérletnek minősítette az augusztusi tüntetést.

Az ellenzéki média úgy értelmezte, hogy

amelyet az erőszakos tömegoszlatás jogosságának kivizsgálására indított a vádhatóság, csaknem 800, hatósági brutalitásra panszkodó tüntető feljentése alapján.

Közben szerdán a szociálliberális kormánytöbbség leszavazta a "PSD gumibottal támad a román demokráciára" című egyszerű indítványát, amellyel Carmen Dan belügyminiszter elmarasztalását kérte a jobbközép ellenzék az augusztus 10-i, szerintük indokolatlanul erőszakos karhatalmi fellépés miatt.

450 ember sérült meg

A román diaszpóra augusztus 10-i kormányellenes megmozdulásán - a tömegben elvegyülő rendbontók sorozatos provokációira hivatkozva -

a csendőrség könnygázt és vízágyút vetett be

a sok tízezres tömeg "lecsillapítására", majd erővel kiszorította a tüntetőket a térről.

Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

A demonstráción 450 ember, köztük 35 csendőr szorult helyszíni orvosi ellátásra, 70 embert, köztük 11 csendőrt kellett kórházba szállítani.