Autóba rejtett pokolgép végzett többekkel Irakban

Vágólapra másolva!
Legalább hét emberrel végzett egy autópálya menti étterem előtt parkoló autóba rejtett pokolgép szerdán a Bagdadtól északnyugatra fekvő Baidzsi város közelében - közölték az iraki hatóságok.
Vágólapra másolva!

Szaif al-Badr, az egészségügyi minisztérium szóvivője elmondta, hogy

az öngyilkos merényletben a halálos áldozatokon kívül 42-en megsebesültek.

Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként. A rendőrség szerint a Kalaa nevű étterem főleg a biztonsági erők és a félkatonai egységek tagjai körében népszerű.

Egészségügyi tisztségviselők arról számoltak be, hogy az áldozatok többsége ennek ellenére egy busszal úton lévő iraki turistacsoporthoz tartozott, amely éppen pihenőt tartott.

A Bagdadtól 250 kilométerre északnyugatra fekvő Baidzsit 2014-ben lerohanták az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái. A kormányerők csak heves harcok árán voltak képesek visszafoglalni a várost 2015-ben. Katonai veresége ellenére az iszlamista szervezet több merényletet is elkövetett már az utóbbi időben az általa egykor ellenőrzött térségekben.