Patthelyzet van Svédországban a bevándorlásellenes párt nagy sikere után

vote Horizontal
Sweden Democrats party leader Jimmie Akesson gives a speech as he campaigns in Landskrona, southern Sweden, on August 31, 2018. Akesson is campaigning ahead of general elections that will be held in Sweden on September 9, 2018. / AFP PHOTO / TT News Agency / Johan NILSSON / Sweden OUT
Vágólapra másolva!
A svéd parlamenti választásokon a 6004 szavazókörzetből 6000-ben leadott szavazatok összeszámlálása – 99,8 százalékos feldolgozottság – alapján a voksok 40,6 százalékát kapta meg a kormányzó baloldali koalíció és az azt támogató szélsőbaloldali párt, az ellenzéki jobbközép választási szövetség a voksok 40,3 százalékát szerezte meg, a harmadik helyen pedig a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) párt végzett a szavazatok 17,6 százalékával.
Vágólapra másolva!

Összesen 6300 jelölt szállt versenybe a 349 parlamenti mandátum mellett 20 megyei tanács és 290 önkormányzati gyűlés helyeiért.

A dpa német hírügynökség, a TT svéd hírügynökségre hivatkozva, hétfő este felhívta a figyelmet, hogy egy göthenburgi szavazóhelyiségben elkövetett számlálási hiba miatt változott a mandátumok elosztása, az SD 1 képviselői hellyel többet nyert.

Így a baloldali blokk, a svéd Zöld Párttal koalícióban kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt, illetve az őket támogató radikális Baloldali Párt együttese az előzetes eredmények szerint 144 képviselői helyet szerzett meg, míg a konzervatív Mérsékelt Párt, Centrum Párt, Kereszténydemokraták és Liberálisok – Szövetségként ismert – jobbközép koalíció 142-t.

Az SD majdnem 5 százalékponttal szerzett több szavazatot a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, ami azt jelenti, hogy most 63 képviselői helye lesz

a múltkori 49 után a mandátumelosztási szabályok miatt.

A Svéd Demokraták vezetője, Jimmie Akesson – bár a voksok 20 százalékára számított – bejelentette, hogy pártja a választások győztese.

– közölte Akesson párttársainak.

Jimmie Akesson Forrás: AFP/Johan Nilsson/Johan Nilsson

Az SD vezetője felajánlotta Ulf Kristerssonnak, a Szövetség miniszterelnök-jelöltjének, hogy lépjen koalícióra pártjával.

Kristersson ezt elutasította, mondván:

– tette hozzá.

A jobbközép miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor

felszólította a szociáldemokrata Stefan Löfven kormányfőt a lemondásra.

„Ennek a kormánynak vége” – tudatta Kristersson, kijelentve: először őt illeti meg a jog, hogy megkísérelje a kormányalakítást.

Löfven visszautasította Kristersson felszólítását

– közölte, hogy továbbra is miniszterelnök kíván maradni, és sürgette a baloldali koalíció pártjainak felelősségteljes együttműködését, egy erős kormány megalakítását.

A matematika alapján viszont eleve kizárható egy erős kabinet létrehozása, csupán

instabil kisebbségi kormányzásra van lehetőség.

A szociáldemokrata politikus szerint minden tisztességes pártnak meg kell várnia a végleges eredményt. Elismerte ugyanakkor, hogy

A végleges választási eredményt várhatóan szerdán teszik közzé.